1 099
szerkesztés
Módosítások
Index-interjú
[[Image:csakrak_1.jpg|thumb|right|300px|[[Csakra|Csakrák]]]] <!-- a képet a Jogapédiáról szedtem -->
'''Áltudománynak''' nevezünk minden olyan eszmerendszert, gondolatot, amely magát tudománynak állítja be, de a tudományos módszert nem alkalmazza az állításainak igazolásához. Az áltudományok tézisei gyakran túl általánosak, megfoghatatlanok, és emiatt nem is tesztelhetőek, bizonyítékok nem állnak rendelkezésre azok igazolására. Van, amikor a [[hipotézis]] szembemegy minden, máig felhalmozott tudással.
Az eddig összes esetben, amikor egy áltudományos állítást [[Tudományos módszer|tudományos keretek]] közt teszteltek, azok elbuktak. Persze vannak kísérletek, amikor egy-egy állítás megállja a helyét egy tesztben, de az eredmény nem ismétlődik meg a következő próbán. A tudomány egyik alaptétele, hogy a hipotéziseit újra meg újra tesztelni tudja, a kísérletek kölcsönösen alátámasztják egymást. Az áltudományokat terjesztők, gyakorlók ezzel tisztában vannak. Azzal védekeznek, hogy az ő területeik inherensen tesztelhetetlenek, a tudomány számára megismeretlenhetetlen világot magyarázzák meg.
Művelői előszeretettel használnak tudományos kifejezéseket, hogy hitelesebbnek tűnjenek a hiszékeny laikusok szemében, akik nem tudnak különbséget tenni ál- és valós tudományos állítások között. Művelői igen gyakran félreértelmezik a tudományos nyelvezetet, ; az intelligens tervezés hívei például azzal érvelnek, hogy az evolúció "csak egy elmélet", pont úgy, ahogy az ő "elméletük". Valójában az ''elmélet'' szó mást jelent a tudományban és más jelent a köznyelvben. A tudományos elméleteket bizonyítékok sorai támasztják alá, tételeik konkrétan megfogalmazottak, kutatásokkal igazolhatóak, ismételhetőek. A köznyelvben az elmélet egy gyanú, találgatás, feltételezés. A tudományokban nem jártas ember ezt nem tudja, így nála működik ez az "[[Intelligens tervezés|evolúció csak egy elmélet]]" érv.
Ez a cikk csak egy általános bevezető. Az áltudományok listája az [[:Category:Áltudományok|Áltudományok]] kategóriában található.
A tudomány más területein divat azt állítani, hogy valaki felfedezett egy mindent egyesítő elméletet, amely különleges "energiákkal" és "erőkkel" magyarázza a világ működését. Vagy, hogy feltalált egy [[örökmozgó]]t, amely egy eddig ismeretlen mágneses elven alapszik.
===Tudományos korrektúra Kollegiális lektorálás hiánya, összeesküvéssel való vádaskodás===A valódi tudomány egyik alapkövei az ismételhetőség és igazolhatóság, különösen egy harmadik fél által, aki az eredeti teszten nem vett rész. Ez a tudományos korrektúrakollegiális lektorálás, ahol új elképzeléseket fektetnek le a részletek birtokában lévő tudóstársaknak, akik tovább tudják folytatni és kiszélesíteni a kutatást. Bár ez a módszer sem tökéletes (sok érdekesség kerekedett már ki belőle), az emberi tudás gazdagítására ennél jobb módszert nem ismerünk. Nem meglepő, hogy az áltudományt népszerűsítők kerülik, mint a pestist.
Ha egy elképzelést nem közölnek le egyetlen tudományosan korrektúrázott kollegiális lektorált lapban, akkor feltehetően áltudományról beszélünk. Mivel a legtöbb ember valamelyest ismeri a tudományos korrektúrátkollegiális lektorálást, az áltudományt népszerűsítőknek meg kell magyarázniuk, hogy elképzeléseik miért nem jelennek meg az ilyen lapokban. Az alternatív gyógymódok űzőinél divat a [[Big Bad Pharma|gyógyszeripar]]t azzal vádolni, hogy ha egy természetes gyógymódról bebizonyosodik, hogy minden betegséget gyógyít, akkor az ipar eltussolja a felfedezést, mert számára profitkiesést jelent egy ilyen termék. Ez tévedés, a gyógyszeripar mindent megadna egy ilyen "joker" gyógymódért. Pont, hogy ebben van a több pénz.
A kreacionisták gyakran érvelnek azzal, hogy az evolúcióelmélet egy ateista-materialista összeesküvés építőeleme. Mintha úgy működne a világ, hogy egy Ph.D.-jelölttel félrevonulnának egy kis eszmecserére a diplomaosztó előtt. A nagy összeesküvésre való hivatkozás a leggyakoribb, de vannak ennél ötletesebb kifogások is. Itt van például Jason Lisle, aki szerint az ő csillagfény-problematikát<ref>A csillagfény problematika egy kreacionista kérdéskör, amely arra próbál magyarázatot adni, hogy miért láthatóak a 6000 fényévnél távolabbi csillagok is, ha a világ csak 6000 éves</ref>, megoldó elméletét nem kell alávetni tudományos korrektúránakkollegiális lektorálásnak, mert egy evolucionista lapban úgysem adnának neki hitelt – a kreacionista lapok sem adnak hitelt evolúciót hirdető cikkeknek.
Vannak áltudományos lapok is, akik "tudományosan korrektúrázottkollegiálisan lektorált" cikkeket publikálnak, de az általuk alkalmazott rendszer messze nem annyira szigorú, mint amit egy valódi tudományos lapnál elvárnak. Az anyagaikat ők is kiadják véleményezésre, de csak saját köreiknek. Ezek a folyóiratok könnyen tetten érhetőek, amikor nem találjuk őket a tudományos folyóiratok listáján (ISI Web of Knowledge de akár Google Scholar is). Az áltudományos korrektúra A felületes kollegiális lektorálás másik ismérve az, hogy a kutatók nem hajlandóak egymás eredményeit megismételni vagy igazolni. Ezzel el is érkeztünk a következő jellemzőhöz.
===Az eredmények megismételésének, igazolásának hiánya===
Bár ez szorosan kapcsolódik a tudományos korrektúra kollegiális lektorálás tudatos kerüléséhez, ennek a szakasznak mégis van létjogosultsága. A valódi tudomány folyton fejlődik az által, hogy a tudósok világszerte megismétlik és megosztják egymással eredményeiket, amelyeket később részletesebben kidolgoznak majd az új ismeretanyagot felhasználva további hipotéziseket fogalmaznak meg. Az áltudomány befejezettnek, megcáfolhatatlan igazságként hirdeti magát. Az áltudományos elképzelések szólhatnak arról, hogy egyesítették a fizikát, meggyógyították a betegeket, a matematikát egyetlenegy egyenlettel tudják magyarázni, vagy hogy korlátlan energiát tudnak termelni. Azt állítják, Nekünk csak be kell lépnünk az általuk kínált utópiába. Összehasonlításképp: egy tudós imádja, ha mások foglalkoznak a munkájával – ha másért nem, hogy többen hivatkozzanak az írásaira.
Egy áltudományt hirdető gyakran bújik zavaros nyelvezet mögé, hogy egy külsős ne tudja eredményeit igazolni. Titkait csak egy megbízható belső körnek adja ki, vagy annak, aki eleget fizet. Ha valaki mégis megkísérli az eredmények megismétlését, igazolását és kudarcot vall, akkor az vagy hülye vagy lefizették, hogy vegyen részt egy világméretű összeesküvésben.
Érveléstechnikailag ez az állítás hibás, de pozitív fénybe tünteti fel a gyógymódjukat. Az áltudományos gyógymódok hirdetői azt állítják, hogy az ő módszerük a teljes testre hat, és az orvos és a beteg közti teljeskörű, személyes megismerésen alapszik. A homeopaták azt állítják, a személyre szabott gyógyszereiket nem lehet semmilyen előre kidolgozott módszerrel tesztelni.
Védekeznek azzal is, hogy a [[szkepticizmus ]] alkalmazása vagy a tesztkörülmények kihatással vannak a gyógyszerre. A médiumok is mondanak ilyeneket, szerintük a szkeptikusok jelenléte zavarja a "telepatikus hullámokat". A természetfeletti erők megidézésével gyógyítók meg azt állítják, a gyógyító ágens nem hajlandó magát ilyen teszteknek alávetni.
===Szaknyelv szakszerűtlen használata===
===Ellenbizonyítékokra való támaszkodás===
A tudomány elismeri, hogy semmit sem lehet teljesen bebizonyítani. Egy régi mondás is erre akar rámutatni: "Bizonyíték csak a matekra és az alkoholra van". Az áltudomány terjesztői viszont nagy rajongói az ellenbizonyítéknak. Elképzeléseiket úgy nyomják az orrunk alá, mintha az igazság fekete és fehér lenne – ami nincs megcáfolva, az igaz. Az ő állításaik viszont sokszor pozitív állítások, tehát a [[Bizonyítási teher|bizonyítás terhe ]] őket nyomja. És rendkívüli állítások rendkívüli bizonyítékot kívánnak.
===Külső és nem idevaló területekre való támaszkodás===
==Elterjedtség==
{{teendők|Még több adat kell ide}}A kultúrális és demográfiai tényezők szerepet játszanak abban, hogy egy-egy területen mennyire elterjedtek az áltudományok, és melyek a népszerűbbek.
A Natural Science Foundation felmérései szerint az Egyesült Államokban a kilencvenes években rohamosan elterjedtek az áltudományos hitek, egészen 2001-ig, amikoris a mutató újra esni kezdett. 1988-ban az amerikaiak fele elutasította az evolucióelméletet, és 88%-uk szerint az asztrológia egy tudomány.<ref>The popular perception of science in North America". Transactions of the Royal Society of Canada. V IV: 269–280. 1989</ref> Ma az amerikaiak egyharmada még mindig tudománynak tekinti az asztrológiát.<ref>[http://www.nsf.gov/statistics/seind06/pdf/volume2.pdf Science and Engineering Indicators 2006]</ref>
A Harris Interactive felmérése kimutatja, hogy 2001-ben az amerikai lakosság 75%-a szerint valós veszély a globális felmelegedés, 2011-ben ez a szám 44%-ra csökkent.<ref>[http://www.harrisinteractive.com/NewsRoom/HarrisPolls/tabid/447/mid/1508/articleId/831/ctl/ReadCustom%20Default/Default.aspx Harris Interactive - Most Americans Think Devastating Natural Disasters Are Increasing]</ref>
A Gallup 2005-ös felmérése szerint<ref>[http://www.gallup.com/poll/16915/Three-Four-Americans-Believe-Paranormal.aspx Three in Four Americans Believe in Paranormal] - Gallup.com</ref>:
{|border=1 cellspacing=0 cellpadding=5 style="margin: 1em auto 1em auto; border-collapse: collapse;"
!colspan=2|Paranormális hiedelmek elterjedtsége az USA-ban
|-
|ESP
|41%
|-
|Kísértetek
|37%
|-
|Szellemek/halottak lelkei visszatérnek bizonyos helyeken/helyzetekben
|32%
|-
|Telepátia
|31%
|-
|Látnoki képességek, jövendölés
|26%
|-
|Asztrológia
|25%
|-
|Kommunikáció halottakkal
|21%
|-
|Boszorkányok
|21%
|-
|Reinkarnáció
|20%
|-
|Hogy a lelkek át tudják venni az irányítást az emberi test felett
|9%
|}
A Daily Telegraph hivatkozik egy novemberi kutatásra, amely szerint az emberek 37%-a figyelembe veszi a horoszkópját, mielőtt komoly döntést hozna. A szövegkörnyezetből nem derül ki, hogy a statisztika csak Angliára vagy az egész világra érvényes.<ref>[http://www.telegraph.co.uk/health/healthnews/10509731/Harmless-fun-Horoscopes-may-be-bad-for-you-study-suggests.html Harmless fun? Horoscopes may be bad for you, study suggests] - Daily Telegraph</ref>
==Áltudományos állítások ismérvei==
Vannak kulcsszavak, fogalmazási trükkök, amelyek révén tetten érhető az áltudomány.
===Néhány szó, kifejezés:===
*[[aura]]
*(belső) energia
*forradalmi áttörés
*elfeledett tudás
*harmónia
*rezgés/hullám*univerzális gyógymód*személyre szabott gyógyítás*sehol máshol nem kapható/sehol máshol nem ismert
===Érvelések, állítások:===*[[Tanúvallomás|''x'' személynek is bevált]]. (Attól, hogy egy fontos/híres embernek jó véleménye van róla, meg nem lesz igaz)*[[Argumentum ad populum|''x'' számú ember javasolja]]. (Attól, hogy van egy emberközeg, aki jó véleménnyel van róla, még nem lesz igaz. Az ellenvéleményeket miért nem közlik?)*[[Non sequitur|Ez egy ősi gyógymód/már őseink is ismerték ]] (Valaminek a fennmaradása nem garancia arra, hogy tudományosan igazolható)*[[Összeesküvésre hivatkozás|Ez egy tiltott/elhallgatott/elnyomott tudás]]
**A fősodratú tudósok túl zártelmejűek, hogy megértsék
*Rövid távon látványos gyógyulást/fogyást eredményez. (Itt persze nagy különbség lehet fokozat is fokozat között – Nem mindegy, hogy azt ígérik, hogy egy hét alatt öt vagy húsz kilót fogok fogyni)
*Ez a készítmény gyógyítja a rákot. (A ''rák'' nem egy konkrét betegség. Melyiket? Milyen stádiumút?)
*Ez a gyógymód holisztikusan gyógyít – az ember egészét veszi figyelembe.
*Ez az orvos a betegséget és nem a tünetet gyógyítja.
*Ez a gyógymód mindent gyógyít.
*Ennek a készítménynek nincsenek mellékhatásai. (Ha nincs mellékhatás, főhatás sincs.)
*Tudósok bebizonyították, hogy... (Konkrétumok, hivatkozás nélkül ez csak egy üres állítás)
:''Lásd még:'' [[Gyakran, újra és újra visszatérően elhangzó érvek az áltudományok és tévhitek mellett]]
===Egyéb===
*Nagybetűk (Caps Lock) és nagy betűk (betűméret) használata (internetes oldalakon fordul elő)
*Nincs negatív hozzászólás/hozzászólás csak előmoderáció után jelenik meg
*Rossz helyesírás, nyelvhasználat, magyartalan megfogalmazás
*Szenzációhajhász nyelvezet
*Érzelmekre ható képanyag
*Hivatkozások kihagyása vagy saját munkákra való hivatkozás
*A meghirdetett gyógyszer/gyógyrecept kipróbálásának következményeiért a hirdető fél nem vállalja a felelősséget
==Miért hiszünk az áltudományokban?==
A tudomány képviselőinek, terjesztőinek nagy fejtörést okoznak a fősodratú média által terjesztett felületes anyagok, amelyek torzítanak, szépítenek (vagy adott esetben pánikot keltenek) mindenféle racionális indok nélkül. Sajnos, a legfogyasztottabb médiatermékek nem megbízhatóak, és sok emberhez eljutnak. A hiteles, a tudomány képviselői által írt/szerkesztett források egyáltalán nem jutnak el annyi emberhez. Ez csak ahhoz vezethet, hogy a téveszmék, áltudományok gyorsabban terjednek. A tudományos indoklások apropóján előadott adathalmazok és szakzsargon-erdők nem túl érdekesek egy átlagember számára, a médiának viszont érdekes, figyelemfelkeltő, könnyen emészthető anyagokkal érdemes foglalkoznia. A tálalásban az érzelemnek és nem az értelemnek kell dominálnia ahhoz, hogy minél több ember fogyassza a szóban forgó médiaterméket.
Ismert jelenség a pszichológiában a [[megerősítési torzítás]]. Lényege, hogy az ember agya egy olyan szelektív üzemmódra áll át, amely kitaszít vagy tompít minden olyan információt, amely nem egyezik az ember által felállított előfeltevésekkel. A hitében megerősítő ingereket viszont feldolgozza, és nagyobb jelentőségüket eltúlozza. [[James Randi]] [[Psychic Investigator]] c. műsorában [http://www.youtube.com/watch?v=U8EqdUYqlpY elég látványosan demonstrálta ezt a jelenséget ] egy Maureen Flynn nevű médium tesztelésekor. Flynn azt állítja, hogy ő egy híd a mi világunk és a szellemvilág között. Ügyfelei olyan emberek, akik rajta keresztül kapcsolatba akarnak lépni halott szeretteikkel. A médium és egyik ügyfele beleegyezett, hogy az egyik időpontjukról hangfelvétel készüljön. Randi arra kérte az ügyfélet, véleményezze a találkozót. Szerinte Flynnn Flynn olvasata "nagyon jó volt". A hangfelvételekből viszont az alábbiak derültek ki:*Flynn 37 nevet sorolt fel, ebből 9 volt ismerős az ügyfélnek, aki azonban úgy emlékezett, hogy Flyn Flynn csak egy tucat nevet sorolt fel.
*''N'', ''L'' kezdőbetűjű keresztnevű embereket az ügyfél nem ismert, Flyn pedig ezeket a betűket hallotta a szellemvilágból. Az ügyfél erre nem emlékezett. Amikor Randi felolvasta a hangfelvétel átiratának ide vonatkozó részét, az ügyfél megvádolta Randit, hogy ezt a részt kiragadta a szövegkörnyezetből. A hangfelvételből viszont minden kétséget kizáróan kiderül, hogy az ügyfélben egyszerűen nem tudatosult, hogy a beszélgetésre mennyire rosszul emlékszik.
==Lásd még==
*[http://humbug.blog.hu/2014/01/02/az_altudomany_7_figyelmezteto_jele Az áltudomány 7 figyelmeztető jele] - Humbug blog
*[http://www.urbanlegends.hu/2008/02/szkeptikus-konferencia-bme-petofi-apollo-13-ufo-koincidencia-teleportacio-borlatas/ Tudomány vs. áltudomány] - Urbanlegends blogon
*[http://www.termeszetvilaga.hu/szkeptikus/krugljakov.html Miért veszélyes az áltudomány?]
*[https://www.youtube.com/watch?v=yD5RbZHehWs&feature=youtu.be Áltudományok a médiában: homeopátia és kreacionizmus] – Szkeptikus Klubest, 2016. január
*[http://index.hu/tudomany/2017/12/05/amit_az_ember_nem_ert_attol_fel/ Amit az ember nem ért, attól fél] – interjú Lovász Lászlóval az áltudományokról
==Hivatkozások, jegyzetek==