1 099
szerkesztés
Módosítások
CA041
,még egy
==Állítás==
A tanulóknak egy vitatott témakör minden oldalát meg kell említeni. Az evolúciót se lehessen úgy tanítani, hogy a körülötte folyó vitát elhallgatják.
==Cáfolat==
Az evolúcióelmélet alapvető feltevéseiről, mint például a közös ősről vagy a természetes kiválasztásról, nincs tudományos vita. A "tanítsák a vitát"-kampány csak azt próbálja elérni, hogy áltudományt tanítsanak az osztálytermekben. Az elfogadható lenne, ha az evolúció és a kreacionizmus körüli társadalmi vitát történelemórán vagy más nem természettudományos órákon tanítanák.
#Ha az a cél, hogy a rossz tudományt távoltartsuk az osztálytermektől, akkor a kreacionizmussal szemben megfogalmazott érvekre is ugyanazzal a sztenderdeket kell támasztani. Az érvek pedig mind rosszak.
#Az evolúció részletei vitathatóak, mint például a szimpatrikus és az allopatrikus fajképződéssel kapcsolatban. Ezeknek a vitáknak csupán a megértéséhez is terjedelmes alapismeretekkel kell rendelkezni. Ez a vita nem tanítható kezdőknek. Mesterképzésen kell őket tanitani, és ez így is van.
#Szinte biztos, hogy az evolúcióelmélet minden idők leggyűlöltebb tudományos elmélete. Sokan hiszik, hogy a civilizációt vagy a saját lelküket fenyegeti, és szinte senki nem akarja, hogy igaz legyen. Az "A fajok eredetéről" publikációjának napjától a legbefolyásosabb politikai és vallási vezetők folyton megkérdőjelezik igazságát, a közvéleményről meg ne is beszéljük. Csak a tények állnak az evolúció mellett. Ha a bizonyítékok nem lennének szinte megkérdőjelezhetetlenek, az elméletet apró cafatokra szabdalták volna évtizedekkel ezelőtt.
#Mint minden elmélet, az evolúció is megtámadható tudományos módszerekkel. Minden tudós álma, hogy egy meglévő, jól alátámasztott elméletet alapjaiban rendítse meg. Sok tudós ugyanazzal az érzelmi ellenszenvvel bírkózik, mint a nem tudósok. Ha egy hihető alternatíva jelenne meg a láthatáron, a biológusok egymást taposnák agyon, hogy publikálni tudják. A tudósok jelentős korrekciókat fűztek hozzá az evolúció részleteihez, de ilyen fejvesztett tülekedésre még nem volt példa, hogy felülírják az alapelgondolást.
#Az evolúcióelmélet erősebb, mint valaha. A világ egészén elfogadják, és még láthatáron sincs semmi olyasmi, ami megrengetné azt. Az evolúció körüli társadalmi vita a világtörténelem legvizsgáltabb elméletévé emelte azt. A vizsgálódásokat hősiesen, sértetlenül kiállta.
#A "vita" tanításába beleértjük a többi alternatíva tanítását is? Elég sok egymást kölcsönösen kizáró elképzelés létezik, amelyek olyan alapkérdésekben is eltérnek egymástól, mit hogy hány éves az univerzum, melyik vallás szentírásának istenképe a legpontosabb stb. Mivel a kreacionizmust a vallási érzelmek fűtik, és mivel a többi kultúra és vallás is így viszonyul a saját nézetéhez, a kreacionizmus körüli vita mindig is reménytelen lesz. Ha akarjuk, hogy tanítsák a vitát, annak a vita egészére ki kéne terjednie, nem?
==Lásd még==
*[http://www.talkorigins.org/indexcc/CA/CA041.html Eredeti szócikk]
[[Category:Kreacionista érvek]]