1 099
szerkesztés
Módosítások
CA012
,→Cáfolat: fordítás pontosítása
==Cáfolat==
#A legtöbb kreacionizmust ellenző megelégedne azzal, ha a kreacionisták nem vernék nagydobra a hitüket, de ennek pont az ellenkezőjét lehet tapasztalni. Véleményüket világgá kürtölik, és másokra akarják azt ráerőltetni. Ha a kreacionisták nem hinnék, hogy ez a véleménykülönbség nagy dolog lennekreacionista hit fontos része annak, hogy egy emberről hogyan vélekedünk, a kreacionizmus-evolúció vita nem létezne. #A sznobizmusra utalás abból az elképzelésből indul ki, hogy minden vélemény egyenértékű. Bár ez az érv demokratikusnak és igazságosnak hangzik, az álláspont védhetetlen. A vélemények értékét az szabja meg, mennyire informált a formálója. Ha súlyos gyomorfekélyed lenne, ugyanannyira vetnéd latba egy képzett gasztroenterológus és egy szupermarketi alkalmazott árufeltölő véleményét? Ha valaki az evolúciót véleményezi, és ezt úgy teszi, hogy keservesen alulinformált a témában, valakinek rá kell arra mutatnia. A kreacionisták állításai pedig szinte kivétel nélkül keservesen alulinformáltak az evolúció témájában. Persze vannak kivételek, mint például Kurt Wise, de csak elvétve. #Ha a kreacionizmust tudományként akarod tekintenielfogadtatni, annak a tényeken kell alapulnia, és nem az arról beszélő felek személyiségén kell alapulnia. A kreacionisták bármikor kikerülhetik ezt a problémát, ha a kreacionizmust egy tudománytalan vallásos eszmerendszerként közelítenék meg, de nem így tesznek. #Sok kreacionista lekezelő az vitapartnerével szemben. Például (hibásan) azt állítják, hogy az evolúcióban hívők ateisták és gonoszak. Ennél nagyobb sznob vagy elitista már nem is lehetnél.
==Lásd még==