Elterelés
A lap korábbi változatát látod, amilyen The zenith (vitalap | szerkesztései) 2013. december 13., 10:02-kor történt szerkesztése után volt. (→Példa: eufemizmusok)
Az elterelés egy retorikai trükk, amely annyit jelent, az eredeti kérdésre úgy válaszolunk, hogy a vitát egy másik téma felé tereljük. A bedobott téma sokszor irreleváns a vita eredeti tárgyával.
Ezt a trükköt gyakran halljuk politikai vitákban, amikor az érvelő felek megpróbálják a saját erősségeikre terelni a figyelmet, még akkor is, amikor a válaszuknak kevés köze van a feltett kérdéssel, illetve az előzőleg elhangzott érvekkel.
Ezt a taktikát angol nyelvterületen vörös heringnek (red herring) nevezik. A metafora hátterében az áll, hogy a börtönből szabadult foglyok egy heringgel terelték el az őket üldöző kutyák figyelmét (szaglószerveit elsősorban).
Példa
- "Én biztos vagyok benne, hogy az egészégem nem akadálya annak, hogy ellássam az Egyesült Államok alelnöki tisztségét, mivel a világ legjobb egészségügyi ellátásában részesülök. Nem úgy, mint több millió honfitársam, akinek semmilyen biztosítása nincs." (És elkezd beszélni az egészségügyi programjáról)
- Iraki háború: Amikor kiderült, hogy nincsenek Irakban tömegpusztító fegyverek, a Bush-kormány arról kezdtett el beszélni, hogy Szaddám al-Kaida terroristáknak nyújt menedéket. Amikor erről is kiderült, hogy nem igaz, a kormányzat azzal dicsekedett, hogy egy diktátort megbuktatott, és elhozta a demokráciát az országba.
- A vitapartner szavahihetőségének kétségbe vonása.
- Eufemizmusok, amelyek egyes fogalmak valódi jeletéséről terelik el a figyelmet.