„CA012” változatai közötti eltérés
a (sablon be - a számozás hogy is van? 12-es után 40-es?) |
a (egybeírják: nagydobra ver) |
||
4. sor: | 4. sor: | ||
==Cáfolat== | ==Cáfolat== | ||
− | #A legtöbb kreacionizmust ellenző megelégedne azzal, ha a kreacionisták nem vernék | + | #A legtöbb kreacionizmust ellenző megelégedne azzal, ha a kreacionisták nem vernék nagydobra a hitüket, de ennek pont az ellenkezőjét lehet tapasztalni. Véleményüket világgá kürtölik, és másokra akarják azt ráerőltetni. Ha a kreacionisták nem hinnék, hogy ez a véleménykülönbség nagy dolog lenne, a kreacionizmus-evolúció vita nem létezne. |
#A sznobizmusra utalás abból az elképzelésből indul ki, hogy minden vélemény egyenértékű. Bár ez az érv demokratikusnak és igazságosnak hangzik, az álláspont védhetetlen. A vélemények értékét az szabja meg, mennyire informált a formálója. Ha súlyos gyomorfekélyed lenne, ugyanannyira vetnéd latba egy képzett gasztroenterológus és egy szupermarketi alkalmazott véleményét? Ha valaki az evolúciót véleményezi, és ezt úgy teszi, hogy keservesen alulinformált a témában, valakinek rá kell arra mutatnia. A kreacionisták állításai pedig szinte kivétel nélkül keservesen alulinformáltak az evolúció témájában. Persze vannak kivételek, mint például Kurt Wise, de csak elvétve. | #A sznobizmusra utalás abból az elképzelésből indul ki, hogy minden vélemény egyenértékű. Bár ez az érv demokratikusnak és igazságosnak hangzik, az álláspont védhetetlen. A vélemények értékét az szabja meg, mennyire informált a formálója. Ha súlyos gyomorfekélyed lenne, ugyanannyira vetnéd latba egy képzett gasztroenterológus és egy szupermarketi alkalmazott véleményét? Ha valaki az evolúciót véleményezi, és ezt úgy teszi, hogy keservesen alulinformált a témában, valakinek rá kell arra mutatnia. A kreacionisták állításai pedig szinte kivétel nélkül keservesen alulinformáltak az evolúció témájában. Persze vannak kivételek, mint például Kurt Wise, de csak elvétve. | ||
#Ha a kreacionizmust tudományként akarod tekinteni, annak a tényeken és nem az arról beszélő felek személyiségén kell alapulnia. A kreacionisták bármikor kikerülhetik ezt a problémát, ha a kreacionizmust egy tudománytalan vallásos eszmerendszerként közelítenék meg, de nem így tesznek. | #Ha a kreacionizmust tudományként akarod tekinteni, annak a tényeken és nem az arról beszélő felek személyiségén kell alapulnia. A kreacionisták bármikor kikerülhetik ezt a problémát, ha a kreacionizmust egy tudománytalan vallásos eszmerendszerként közelítenék meg, de nem így tesznek. |
A lap 2013. november 26., 07:18-kori változata
Kreacionista érvek | ||
---|---|---|
<- CA010 | Filozófia és teológia | CA040 -> |
Állítás
A kreacionistákkal szemben állást foglalók sznobok. Rengeteg más fontos emberi tulajdonság van még, ami alapján az emberek felett ítélkezni lehet, akár hisznek az evolúcióban, akár nem.
Cáfolat
- A legtöbb kreacionizmust ellenző megelégedne azzal, ha a kreacionisták nem vernék nagydobra a hitüket, de ennek pont az ellenkezőjét lehet tapasztalni. Véleményüket világgá kürtölik, és másokra akarják azt ráerőltetni. Ha a kreacionisták nem hinnék, hogy ez a véleménykülönbség nagy dolog lenne, a kreacionizmus-evolúció vita nem létezne.
- A sznobizmusra utalás abból az elképzelésből indul ki, hogy minden vélemény egyenértékű. Bár ez az érv demokratikusnak és igazságosnak hangzik, az álláspont védhetetlen. A vélemények értékét az szabja meg, mennyire informált a formálója. Ha súlyos gyomorfekélyed lenne, ugyanannyira vetnéd latba egy képzett gasztroenterológus és egy szupermarketi alkalmazott véleményét? Ha valaki az evolúciót véleményezi, és ezt úgy teszi, hogy keservesen alulinformált a témában, valakinek rá kell arra mutatnia. A kreacionisták állításai pedig szinte kivétel nélkül keservesen alulinformáltak az evolúció témájában. Persze vannak kivételek, mint például Kurt Wise, de csak elvétve.
- Ha a kreacionizmust tudományként akarod tekinteni, annak a tényeken és nem az arról beszélő felek személyiségén kell alapulnia. A kreacionisták bármikor kikerülhetik ezt a problémát, ha a kreacionizmust egy tudománytalan vallásos eszmerendszerként közelítenék meg, de nem így tesznek.
- Sok kreacionista lekezelő az vitapartnerével szemben. Például (hibásan) azt állítják, hogy az evolúcióban hívők ateisták és gonoszak. Ennél nagyobb sznob vagy elitista már nem is lehetnél.