„Gízai nagy piramis” változatai közötti eltérés
(új) |
(Nincs különbség)
|
A lap 2014. augusztus 21., 08:05-kori változata
A gízai nagy piramist avagy Kheopsz piramisát az ókori építészet egyik legnagyobb csodájaként tartják számon szerte a világon. A piramis feltárása óta különféle elméletek láttak napvilágot azzal kapcsolatban, kik, hogyan és miért építették a piramist. Az elméletek közt vannak elképzelhetőek, lehetségesek és egészen abszurdak is.
A paleoasztronautika képviselői szerint például a kőtömbök túl nehezek voltak, hogy az akkori technológiával mozgatni lehessen őket, és a piramis elhelyezkedése is túl fejlett csillagászati ismeretekről tesz tanúbizonyságot. Az alternatív elképzelések hirdetőin gyakran megfeledkeznek arról, hogy nem a gízai nagy piramis volt az első. Előtte számos alkalommal épült már (kisebb nagyobb sikerrel) piramis, az ezekből az építkezésekből megszerzett tapasztalatokat kamatoztatták Kheopsz piramisánál is, igaz, nagyobb méretben. Dzsószer piramisával kapcsolatban (ami ugyanúgy a világörökség része mint a nagy piramis, és még ép állapotban van) nem fogalmaznak meg olyan állítást, hogy földönkívüli technológiára lett volna szükség az építkezés bármely szakaszában.
Ma már nagyon komoly és jól alátámasztható elképzeléseink vannak arról, hogyan épülhettek meg a piramisok. Igaz, egyikre sem lehet teljesen rábizonyítani, hogy a piramisokat pontosan úgy húzták fel, ahogy az adott elmélet részletezi, ez még nem ad létjogosultságot olyan elképzeléseknek, melyek földönkívüli befolyást feltételeznek, feleslegesen.
Hérodotosz korabeli beszámolójból megtudhatjuk, hogy az egyiptomi nép milyen áldozatokat hozott annak érdekében, hogy a Kheopsz-piramist felépítsék. A bevezetőben ez olvasható: "[u]tána Kheopsz uralma idején minden rosszra fordult. Kheopsz minden templomot bezáratott és az áldozást is megtiltotta. Majd minden egyiptomit arra kényszerítette, hogy az ő számára dolgozzék. Egy részüknek azt parancsolta, hogy az Arábiai-hegységből kibányászott kőtömböket vonszolják el egészen a Nílusig, másoknak pedig azt, hogy a folyamhoz szállított köveket vegyék át s húzzák el egészen az úgynevezett Lübiai-hegységig. Mintegy 100.000 ember dolgozott mindig úgy, hogy 3 havonként váltották egymást." Kétséges, hogy szükség lett volna ekkora áldozatra, ha egy nagyon modern, földönkívüli techológia állt volna a rendelkezésükre.
Külső hivatkozások
Magyar nyelvű
- Feltárhatják a gízai nagy piramis titkát - Index
- Gíza - erdekessegek.hu
- Gízai nagy piramis a Wikipédián (kiemelt cikk)
- Jean_Pierre Houdin modellje (videóval)
- Nagypiramus.uw.hu
- A Nagy Piramis építése - Dr. Spissák Lajos. (rövid prezentáció sok számítással)
Angol nyelvű
- Building the Pyramids of Egypt... a detailed step-by-step guide - videó
- Why the aliens did NOT build the pyramids – The Eloquent Peasant
- Egyptian pyramid building techniques - angol Wikipedia
- Inside of the Great Pyramid of Giza - National Geographic a piramis belsejének felfedezéséről (videó)
- Overview of Pyramid Construction - Jimmy Dunn
- Chris White: Ancient Aliens Debunked: The Pyramids
- How to Build a Pyramid - Bob Brier
- Who Were the Ancient Engineers of Egypt? - James Trefil, The Committee for Skeptical Inquiry.