Névtelen

Módosítások

„Lehet, hogy ez a kezelés a placebohatással egyenértékű, de az is hat, ne vegyük el a gyógyulni vágyóktól!”
Az orvosi etika ma elfogadott szabályai szerint szándékosan megtéveszteni, félrevezetni akkor sem megengedett, ha ez valamilyen módon a betegre jó hatással lehetne.
Ez az álláspont abból eredeztethető, hogy az állampolgárokat szabad önrendelkezési joggal ruházzuk fel, és a saját sorsukra ható döntésekben kizárólagos felelősséggel rendelkezőnek tekintjük. Márpedig, ha az orvosnak joga lenne szándékosan megtéveszteni a páciensét, akkor ezen önrendelkezési jogot veszi el a betegétől.
Továbbá az orvostudomány olyan kezeléseket keres, melyek a placebohatásnál eredményesebbek. A placebohatást kiváltani gyakorlatilag bármilyen kezelésnek tűnő törődéssel ki lehet (persze eltérő mértékben), és ki is kell minden orvosnak! A tudományos hozzájárulás a betegségek leküzdésébe (és prevenciójába) ott kezdődik, amikor ennél nagyobb segítséget nyújtunk.
==== „Minden betegség lelki eredetű, ezért a gyógyulás a belső harmónia helyreállításával érhető el. A gyógyszerek csak tüneti kezelésre jók!” ====
36
szerkesztés