Névtelen

Módosítások

„A homeopátia hat az állatokra és a csecsemőkre is, pedig őket nem lehet becsapni”
==== „A homeopátia hat az állatokra és a csecsemőkre is, pedig őket nem lehet becsapni” ====
Fontos leszögezni, hogy a [[Homeopatia|homeopátia ]] nemhogy állatokra, csecsemőkre, de felnőtt emberekre sem hat a tudományosan kivitelezett kísérletek szerint, pontosabban a hatása egyenértékű a placebóval. Azon kísérletek, melyek ennél jobb eredményről számolnak be, az alkalmazott módszertan hibáiról szólnak. Ha egy tanulmányban nem randomizált kettős vak kísérletet alkalmaznak, ott a legjobb szándék mellett is előfordul, sőt várható a torz eredmény.
Nincs ez másképp az állatok és a csecsemők kezelésekor sem. Arról van ugyanis szó, hogy bár a kezelés alanyai esetleg tényleg híján vannak annak a képességnek, hogy tudatos befolyásként placebohatás jelentkezzen náluk, ám a kísérletet végző és kiértékelő személyzet nagyon könnyen elkövethet olyan szisztematikus hibát, mely végeredményben hatásosságot mutat. Elég csak arra gondolni, hogyha a gyógykészítményt az állatnak beadó személy tudja, hogy melyiknek adja a homeopátiás készítményt, és melyiknek egy cukorkát, akkor az ő viselkedése sok másban eltérhet a szerinte kezelt állatoknál, mint akikről úgy tudja, hogy hatástalan cukrot kapnak. Több törődést mutathat feléjük, több időt tölt velük, és ez valós különbség lehet a gyógyulásban. Arról nem is beszélve, hogyha a kiértékelő tudja, hogy melyik állatnál vagy csecsemőnél kell jó eredményre számítani, és melyiknél nem. Akaratlanul is megengedőbb lesz a kezeltnek gondolt alanyokkal, jobbnak fogja az állapotukat ítélni.
36
szerkesztés