Névtelen

Módosítások

a
formázás
A szkeptikus témakörök zömére jellemző az az örökzöld jelleg, hogy az arról való vitában újra és újra előjönnek ugyanazon hamis érvek, melyek megválaszolása és kiigazítása egy idő után roppant unalmassá válik még a legbuzgóbb szkeptikus számára is. Ennek okán hasznosnak tűnik egybegyűjteni és megtárgyalni ezeket. Az itt felsorakozó érvek retorikailag helyesek, a mondanivalójuk teszi őket kifogásolhatóvá. Ebben térnek el az eredendően, [[Csalárd_érvelési_technikák|formálisan hibás]] érvelési technikák fajtáitól.
==== - „Ki kell próbálni, mielőtt ítélkezel felette! ” ====: Jellemzően a "csodaszerek" forgalmazói és hívei játsszák ki ezt a lapot, igyekezve arra sarkallni, hogy bármit mond is a józan ész, bármilyen érvek szólnak egy termék hatásossága ellen, ezeket mind vessük sutba, hiszen a személyes megbizonyosodás az egyedüli igaz mód a megbizonyosodásra. Még mielőtt meggondoljuk, miért nincs ez így, gyorsan vegyük észre, hogy ez miért nagyon jó üzleti fogás. Ha nem is működik a termék, de sok reménykedő ember megveszi, már az komoly bevételt jelenthet a kereskedőnek. Még akkor is, ha pénzvisszafizetési garanciát ad, hiszen kevesen fogják visszakérni a pénzüket, ezzel elismerve, hogy egy megtévesztésnek bedőltek.: De, hogy miért nem csak a személyes tapasztalatokra mérvadóak, azt bárki belátja, aki valamilyen kockázatos állítással kerül szembe, például, ha valaki azt állítaná, hogy a huszadik emeletről leugorva sérülés nélkül érünk földet; ott senki sem fogadná el, hogy mondjon bármit a mindennapi intuíció, avagy a fizikus, csak a saját próba árán győződhetünk meg az igazságról - a nagy kockázat könyörtelenül felszínre hozza a józan eszünket.: Nincs ez másképp semmilyen más esetben sem. Ha a szakértői vélemények és kísérletek azt bizonyítják, hogy egy csodaszer valószínűtlen, hogy működik, akkor talán szomorú ezt elfogadnunk, feladva egy reménysugarat, de jobban tesszük, ha hiszünk ezen másodkézből származó ismereteknek.
==== - Ez egy ősi gyógymód! ====: Vajon mire garanciaDe hogy miért nem csak a személyes tapasztalatokra mérvadóak, azt bárki belátja, aki valamilyen kockázatos állítással kerül szembe, például, ha egy tudás, ismeretanyag régi? Ez az érv rejtve valaki azt sugalljaállítaná, hogy a régi korok embere sokkal előrehaladottabb tudással rendelkezetthuszadik emeletről leugorva sérülés nélkül érünk földet; ott senki sem fogadná el, és emiatt az ebből származó praktika jobbhogy mondjon bármit a mindennapi intuíció, mint avagy a modern. Természetesen ez egy izgalmas fantáziafizikus, és esetleg elő is fordulhat, hogy feledésbe merültek ismeretek, ám ha ez így is van, akkor ezeket csak a saját próba árán győződhetünk meg az igazságról - a nagy kockázat könyörtelenül felszínre hozza a mai tudományos szemlélet örömmel felkarolja és magába olvasztjajózan eszünket.
==== - Ez csak természetes anyagokat tartalmaz! ====: Ezen érv valamiféle olyan osztályozását sejteti az anyagoknakNincs ez másképp semmilyen más esetben sem. Ha a szakértői vélemények és kísérletek azt bizonyítják, összetevőknekhogy egy csodaszer valószínűtlen, miszerint a természettől kapjuk az életető jóthogy működik, és a modern kor ipari termelése ront el mindentakkor talán szomorú ezt elfogadnunk, kínálja számunkra a káros komponenseket. Ne felejtsük el azonbanfeladva egy reménysugarat, hogy megannyi méreg is teljesen természetesde jobban tesszük, a tiszta víz előállításáról pedig a modern ipar gondoskodik. A természetes összetevőkre hivatkozás tehát teljesen abszurdha hiszünk ezen másodkézből származó ismereteknek.
==== - Nagyon sok tudományosnak kikiáltott nézetről derült ki előbb„Ez egy ősi gyógymód!” ====Vajon mire garancia, vagy utóbbha egy tudás, ismeretanyag régi? Ez az érv rejtve azt sugallja, hogy botorsága régi korok embere sokkal előrehaladottabb tudással rendelkezett, vagy túlhaladottés emiatt az ebből származó praktika jobb, mint a modern. A tudomány sem tud mindent. A tudományos nézetek mindig változnakTermészetesen ez egy izgalmas fantázia, és esetleg elő is fordulhat, hogy feledésbe merültek ismeretek, ami ma lehetetlenám ha ez így is van, holnap általánosan elfogadott lesz. Nem akkor ezeket a tudósok döntik el, mi igaz mai tudományos szemlélet örömmel felkarolja és mi nem! ====magába olvasztja.
: A relativizálás==== „Ez csak természetes anyagokat tartalmaz!” ====Ezen érv valamiféle olyan osztályozását sejteti az anyagoknak, ezen belül is a tudományos eredmények relativizálása közkeletű próbálkozás. Való igazösszetevőknek, hogy miszerint a tudomány nem tökéletes. Emberek műveliktermészettől kapjuk az életető jót, emberi képességekkel és lehetőségeket latba vetve. Hibák mindig is vannak. Az azonban nem igaz, hogy egy kor tudományos eredményeit úgy írják felül a következő modern kor felismerései, hogy az előzőek teljesen ipari termelése ront el lesznek vetvemindent, s ami igaz volt hamis lesz, ami hamis igazkínálja számunkra a káros komponenseket. A tudomány céljai közé tartozik az isNe felejtsük el azonban, hogy az eddigi eredményeket megannyi méreg is megmagyarázza. Ha tehát egyszer valamit igazoltnak vélt a tudomány, s később kiderül, hogy mégsem az, akkor arra is választ tudunk adni, hogy miért gondolták az adott kor tudósai a letűnt nézetet igaznak. Ezenközben meg rendre kiderül, hogy ismerethiányról van szóteljesen természetes, maga a tudományos módszer, tiszta víz előállításáról pedig a következtetések helyesek voltak, csak kevés ismeretre támaszkodtak, s emiatt talán elhamarkodottak - ám azon körülmények között nem volt más alternatíva, nem volt jobb következtetési lehetőségmodern ipar gondoskodik.: Aki A természetes összetevőkre hivatkozás tehát a tudományos nézetek elvetésére szólít fel, pusztán olyan okból, hogy a tudomány ma is tévedhet, az arra buzdít, hogy a vak véletlennek, vagy egy hazug érvnek higgyünk inkább, mint az eszünknek. Hiszen bármilyen érv, mely nem puszta találgatás és nem hamis, az természeténél fogva tudományos lenneteljesen abszurd.
==== - Miből gondolod„Nagyon sok tudományosnak kikiáltott nézetről derült ki előbb, vagy utóbb, hogy nem gyógyít? Több ezerbotorság, vagy túlhaladott. A tudomány sem tud mindent. A tudományos nézetek mindig változnak, ami ma lehetetlen, több százezer ember gyógyulását fölülírod? Ez aztán holnap általánosan elfogadott lesz. Nem a nagyképűségtudósok döntik el, mi igaz és mi nem! ” ====A relativizálás, ezen belül is a tudományos eredmények relativizálása közkeletű próbálkozás. Való igaz, hogy a tudomány nem tökéletes. Emberek művelik, emberi képességekkel és lehetőségeket latba vetve. Hibák mindig is vannak. Az azonban nem igaz, hogy egy kor tudományos eredményeit úgy írják felül a következő kor felismerései, hogy az előzőek teljesen el lesznek vetve, s ami igaz volt hamis lesz, ami hamis igaz. A tudomány céljai közé tartozik az is, hogy az eddigi eredményeket is megmagyarázza. Ha tehát egyszer valamit igazoltnak vélt a tudomány, s később kiderül, hogy mégsem az, akkor arra is választ tudunk adni, hogy miért gondolták az adott kor tudósai a letűnt nézetet igaznak. Ezenközben meg rendre kiderül, hogy ismerethiányról van szó, maga a tudományos módszer, a következtetések helyesek voltak, csak kevés ismeretre támaszkodtak, s emiatt talán elhamarkodottak - ám azon körülmények között nem volt más alternatíva, nem volt jobb következtetési lehetőség.
==== - Hiába mondasz bármitAki tehát a tudományos nézetek elvetésére szólít fel, nekem működöttpusztán olyan okból, hogy a tudomány ma is tévedhet, az arra buzdít, hogy a vak véletlennek, vagy egy hazug érvnek higgyünk inkább, mint az eszünknek. Hiszen bármilyen érv, mely nem puszta találgatás és ennél nem kell több bizonyíték! ====hamis, az természeténél fogva tudományos lenne.
==== - Ennek nincsenek mellékhatásai„Miből gondolod, hogy nem gyógyít? Több ezer, több százezer ember gyógyulását fölülírod? Ez aztán a nagyképűség! ” ====: Mellékhatások nélküli gyógyszerek, gyógykészítmények nem léteznek. Sőt maga a gyógykezelés nélküli gyógyulás sem mentes a mellékhatásoktól. Ahogy a betegség is egy komplex rendszerben értelmezhető eltérés, úgy ennek a helyreállítása sem zajlik le csak és kizárólag az egészségestől eltért állapot rekonstrukciója által. Mellékhatása minden érdemi kezelésnek van, ám ezek kisebbek, vagy arányaiban elenyészőek a gyógyítani kívánt betegség hátulütőinél, ezért, ezen racionális döntés meghozatalával kezeltetjük magunkat.: Egyetlen esetben nincs egy kezelésnek semmilyen mellékhatása, ha hatása sincsen. Annyiban tehát igaz a fenti állítás, hogy egyes "alternatív" gyógymódoknak nincs mellékhatása (pl. külön hozzáadott hatóanyag nélküli homeopátiás készítmény), ám ha ezt elfogadjuk, akkor kénytelen kelletlen azt is fel kell vállalnunk, hogy hatásuk sincsen.
==== - A beteget kezeljük„Hiába mondasz bármit, nekem működött, és ennél nem a betegséget kell több bizonyíték!” ====
==== - Nincsenek általános elvek, mert mindenkire személyre szabott gyógymódot alkalmazunk „Ennek nincsenek mellékhatásai!” ====Mellékhatások nélküli gyógyszerek, gyógykészítmények nem léteznek. Sőt maga a gyógykezelés nélküli gyógyulás sem mentes a mellékhatásoktól. Ahogy a betegség is egy komplex rendszerben értelmezhető eltérés, úgy ennek a helyreállítása sem zajlik le csak és kizárólag az egészségestől eltért állapot rekonstrukciója által. Mellékhatása minden érdemi kezelésnek van, ám ezek kisebbek, vagy arányaiban elenyészőek a gyógyítani kívánt betegség hátulütőinél, ezért, ezen racionális döntés meghozatalával kezeltetjük magunkat.
==== - A gyógyszer lobbiEgyetlen esetben nincs egy kezelésnek semmilyen mellékhatása, az olajlobbiha hatása sincsen. Annyiban tehát igaz a fenti állítás, a tudomány-lobbi hallgattatta el.hogy egyes "alternatív" gyógymódoknak nincs mellékhatása (pl.külön hozzáadott hatóanyag nélküli homeopátiás készítmény), ám ha ezt elfogadjuk, akkor kénytelen kelletlen azt is fel kell vállalnunk, hogy hatásuk sincsen. ====
==== - Harmonizál„A beteget kezeljük, javítja nem a rezgéseket... betegséget” ====
==== - Jó„Nincsenek általános elvek, de attól még, hogy nem tudjuk hogyan működik, működhet! mert mindenkire személyre szabott gyógymódot alkalmazunk” ====: Ez egy gyakran elhangzó jelmondat az olyan jelenségek védelmében, melyek állítólagos hatásmechanizmusa vagy teljesen homályos, vagy egyenesen ellentmond minden eddigi természettudományos ismeretünknek (pl. akupunktúra, homeopátia, radiesztézia).: Maga az állítás igaz, ezért is alkalmas sokak megtévesztésére. Egy jelenség létezhet, vagy egy gyógymód valóban lehet hatásos úgy, hogy nem értjük a hatásmechanizmusát. Elég csak a pszichológia által tárgyalt lelki jelenségekre gondolni, melyek kísérletileg fekete-fehéren kimutathatóak, ám nem teljesen világos, hogyan is produkálja őket az agy. Fontos azonban észrevenni, mikor, milyen környezetben hangzik el a "nem értjük, de működhet" kijelentés. Sosem a cáfolhatatlanul megtapasztalt, kísérletileg igazolt helyzetekben, hanem kizárólag akkor, amikor maga a hatásosság kérdéses, vagy bizonyítottan nemlétező. A csúsztatás tehát abban áll, hogy amikor valaki egy gyógymód hatásosságát kérdőjelezi meg, akkor nincs helye a hatásmechanizmus ismeretlenségére hivatkozni. Aki ezzel a csúsztatással él, az hallgatólagosan a hatásosság cáfolatát úgy tekinti, mintha csak a hatásmechanizmust, annak elfogadhatóságát kritizálnánk. Ez pedig nincs így, hiszen a tudományos gondolkodás nem olyan korlátolt, hogy a működés meg nem értéséből levonná a konklúziót, hogy amit nem értünk, az nem is működhet.
==== - Ez egy bejegyzett gyógykészítmény! „A gyógyszerlobbi, az olajlobbi, a tudománylobbi hallgattatta el...” ====
==== - A homeopátia hat az állatokra és „Harmonizál, javítja a csecsemőkre is, pedig őket nem lehet becsapni rezgéseket...” ====
==== - Ne adj linkeket„Jó, internetes cikkekre hivatkozni olyande attól még, hogy nem tudjuk hogyan működik, mint a blikkre működhet!” ====Ez egy gyakran elhangzó jelmondat az olyan jelenségek védelmében, melyek állítólagos hatásmechanizmusa vagy teljesen homályos, vagy egyenesen ellentmond minden eddigi természettudományos ismeretünknek (pl. akupunktúra, homeopátia, radiesztézia).
==== Maga az állítás igaz, ezért is alkalmas sokak megtévesztésére. Egy jelenség létezhet, vagy egy gyógymód valóban lehet hatásos úgy, hogy nem értjük a hatásmechanizmusát. Elég csak a pszichológia által tárgyalt lelki jelenségekre gondolni, melyek kísérletileg fekete- Olvasd fehéren kimutathatóak, ám nem teljesen világos, hogyan is produkálja őket az agy. Fontos azonban észrevenni, mikor, milyen környezetben hangzik el Xa "nem értjük, de működhet" kijelentés.YSosem a cáfolhatatlanul megtapasztalt, kísérletileg igazolt helyzetekben, hanem kizárólag akkor, amikor maga a hatásosság kérdéses, vagy bizonyítottan nemlétező. könyvétA csúsztatás tehát abban áll, hogy amikor valaki egy gyógymód hatásosságát kérdőjelezi meg, és akkor majd te is rájössz! De legalább nézd nincs helye a hatásmechanizmus ismeretlenségére hivatkozni. Aki ezzel a csúsztatással él, az hallgatólagosan a hatásosság cáfolatát úgy tekinti, mintha csak a hatásmechanizmust, annak elfogadhatóságát kritizálnánk. Ez pedig nincs így, hiszen a tudományos gondolkodás nem olyan korlátolt, hogy a működés meg ezt nem értéséből levonná a youtube videót! ====konklúziót, hogy amit nem értünk, az nem is működhet.
==== - „Ez egy bejegyzett gyógykészítmény!” ==== ==== „A homeopátia hat az állatokra és a csecsemőkre is, pedig őket nem lehet becsapni” ==== ==== „Ne adj linkeket, internetes cikkekre hivatkozni olyan, mint a Blikkre” ==== ==== „Olvasd el X.Y. könyvét, és akkor majd te is rájössz! De legalább nézd meg ezt a youtube videót!” ==== ==== „Ezt a szert orvosok is ajánlják, tehát nem lehet becsapás! ” ====