Szent

A lap korábbi változatát látod, amilyen Wedstrijd (vitalap | szerkesztései) 2009. november 21., 23:15-kor történt szerkesztése után volt. (Új oldal, tartalma: „{{Carroll}}{{szabadg}} Korábban élt, de már halott személy, akinek a lelkéről azt mondják, hogy a mennyben Istennel lakozik. E lelkeket hősiesen erényes vagy já…”)
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

SDCarroll.png Ez a szócikk Robert T. Carroll: The Skeptic's Dictionary c. műve megfelelő szócikkének fordítása.Szabadgondolkodo.png Fordította a Szabadgondolkodó csapata.

Korábban élt, de már halott személy, akinek a lelkéről azt mondják, hogy a mennyben Istennel lakozik. E lelkeket hősiesen erényes vagy jámbor emberek földi testéhez tartozónak gondolták. (A "szent" szó a latin "sanctus" szóból ered.)

Bizonyos lelkeket hivatalosan is szentnek ismernek el egyes keresztény egyházak kanonizációnak nevezett eljárása során. (Csak néhány keresztény egyház ismeri el a szenteket, például a katolikusok – a ford.) A különböző egyházi fennhatóságok különböző kritériumokat használtak, ezért a szenteknek különböző kánonjai (gyűjteményei) léteznek.

A szentekről vezetett kánon elősegíti új templomi tagok toborzását, mitologizálja a hitet és lehetővé teszi a főnökhöz közeli alárendelteknek való behízelgést. A szenteket nem imádják, hanem hódolnak nekik, azaz nagyra becsülik őket, és közbenjárásukért fohászkodnak a hierarchiában betöltött pozíciójuk miatt. A szentek úgymond a belső körhöz tartoznak, és helyzetüknél fogva egy szavuk is elég, hogy a főnök teljesítse a kívánságot.

A logikus elme számára felfoghatatlan, hogy a szentek miért járnak közbe az élők érdekében. Először is, semmit sem nyernek azzal, ha bárki érdekében közbenjárnak. Ők eleve dicsőségesek, és ez nem függ mások dicsővé válásától, továbbá nincs okuk előnyben részesíteni az egyik ember dicsőségét a másikéval szemben. A földi lények csak azokat részesíthetik kegyben, akik ezt kérik, de a természetfeletti lényeknek nem lenne okuk csak a nekik hízelgőknek kedvezni. Másodszor nincs okunk azt gondolni, hogy Isten inkább elfogadná egy szent imáját, mint egy jámbor földi emberét. Mi szükség egy közvetítőre, ha közvetlenül a forráshoz is fordulhatunk? Harmadszor, ha Isten nem hallgatja meg egy gyarló és istentelen ember fohászát, miért hallgatná meg egy szent kedvéért, aki az ő érdekében kéri? Aki méltatlan, az ne hallgattassék meg se a főnök, se a beosztottjai által. Ha a szentek nem a feltételezett földi hasznosságuk miatt léteznének, fölöslegesek volnának az emberek számára.

Azt, hogy a szentség értéke a közvetítő erejében rejlik, világosan mutatja az a tény, hogy a személy kanonizációjáról elsősorban az általa véghezvitt csodák alapján döntenek. Ahhoz, hogy egyáltalán fontolóra vegyék az illető kanonizációját, nemcsak hogy példás szent életet kell élnie, hanem csodát is kell tennie, amely igazolja, hogy meghallgatja a kizárólag hozzá imádkozók kéréseit. Ezeket a csodákat egy teológus tanács mérlegeli, és megköveteli, hogy kapcsolatban álljanak valamilyen csodálatos gyógyulással is. Például a gazdag családból származó philadelphiai Katherine Drexel, aki később apácának állt, azért lett kanonizálva, mert egy sor csodás gyógyulást tulajdonítottak a közbenjárásának, például lelke állítólag hozzásegített egy átmeneti süketségben szenvedő fiatal lányt a "gyógyuláshoz". A közelmúltban kanonizált Edith Stein állítólag közbenjárt egy fiatal lány életének megmentéséért, aki nyilvánvalóan nem halálos mennyiségű Tylenolt szedett be. Padre Pio vitatott kultuszfigura volt, és állítólag stigmákat hordozott a testén.

Azért, hogy példaképeket állítson a hívek elé, II. János Pál pápa, aki 1978 óta a római katolikus egyház feje, azon fáradozott, hogy több mint 450 nevet fűzzön a szentek listájához. Ez körülbelül 150-nel több, mint ahányan az elmúlt négyszáz évben szentté lettek avatva.

Lásd még

  • Az eredeti szócikk: saint