Személyeskedés

A lap korábbi változatát látod, amilyen The zenith (vitalap | szerkesztései) 2013. december 11., 11:16-kor történt szerkesztése után volt. (addendum)

Előfordul, hogy egy vitában az egyik fél személyeskedni kezd. Ez általában akkor fordul elő, amikor az egyik fél már nem tud ésszerű ellenérvet felhozni, vagy úgy véli, az ellenfél diszkreditálása az ésszerű érvelés része. Ez a taktika, kétségtelen, bejöhet, mivel senki sem teljesen racionális, pláne, ha a vita a médiában folyik, egy olyan műsorban, amely egy amúgy is zavaró, emberekhez közel álló témában, mint például a védőoltások. Ha kiderül, hogy az egyik érv képviselőjének valamilyen folt van a múltjában, akkor a hihetősége sérül, még akkor is, amikor a "kis titkának" semmi köze nincs az illető tudásában. Például attól, hogy az adóhatóság vizsgálatot folytat ellene, az orvoslással kapcsolatos ismeretei még pontosak lehetnek. És ez itt a lényeg, az ellenfél ezt használja ki, ha személyeskedni kezd.

A személyeskedés egyik összetettebb példája a démonizálás. A legszélsőségesebb trükk a vitapartner és Hitler közötti párhuzamok megemlítése.

Példák

  • A kreacionisták mindenfélét mondanak Darwinról (rasszista volt, Sztálint megihlették az írásai stb.). Az, hogy Darwin miben hitt, ki mit látott bele tanításaiba és hogyan használta azokat, irreleváns abból a szempontból, hogy az evolúciónak van-e tudományos alapja, és ebből következően tanítani kell-e az iskolákban.
  • Bármilyen szekuláris kezdeményezés, panasz, javaslat elintézése azzal, hogy Sztálinnak tűntetjük fel a nem hívő felet.
  • "Az vicc, hogy Randi, aki bevallottan ateista, valakit a spiritualitása miatt ítéljen meg. [...] Szerinte mindenki, aki hisz egy vallásban, gyengeelméjű és babonás. [...] Illuzionistaként semmi hitele nincs abban, hogy egy médiumot megítéljen." (James Randi vitája Linda Rossival, 4:35-től)