„Oltásellenesség” változatai közötti eltérés

(index-cikk)
a (Lásd még: +1)
 
(15 közbenső módosítás ugyanattól a szerkesztőtől nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
 +
{{Idézet|...az emberek attól félnek, amit nem értenek. Az oltás rejtélyes beavatkozás; sajnos látni kell, hogy jelenleg a többség úgy kerül ki az iskolából, hogy az oltások kapcsán érintett biológiai, élettani ismeretekből még az alapok is teljesen hiányoznak. (Nem feltétlenül az ő hibájukból kifolyólag…) Ráadásul mivel több országban egyes védőoltások alkalmazása kötelező – szinte egyedülálló módon a modern medicinában – így automatikusan bekapcsolódik a bármilyen állam által ránk kényszerített dologgal szembeni általános ellenérzés.
 +
 +
– Dr. Ferenci Tamás ([http://vedooltas.blog.hu/2014/03/28/konkret_gyanusitasok_ii_autizmus forrás])}}
 +
 
[[Image:Anti-vacc.jpg|thumb|300px|A védőoltások igenis fontosak]]Az '''oltásellenesség''' a védőoltásokkal szembeni ellenállás. Az oltásellenzők véleményei heterogének – egyesek szerint a védőoltások nem elég hatékonyak, így beadásuk felesleges. Egyesek csupán irracionálisan félnek a mellékhatásaiktól. A legszélsőségesebb álláspont pedig az, hogy a védőoltások szándékosan kártékonyak. Egy [[háttérhatalom]] arra használja a "védőoltások"-at, hogy mérgezze a lakosságot. Céljuk többféle lehet, a népbutítástól a [[depopuláció|népirtásig]].
 
[[Image:Anti-vacc.jpg|thumb|300px|A védőoltások igenis fontosak]]Az '''oltásellenesség''' a védőoltásokkal szembeni ellenállás. Az oltásellenzők véleményei heterogének – egyesek szerint a védőoltások nem elég hatékonyak, így beadásuk felesleges. Egyesek csupán irracionálisan félnek a mellékhatásaiktól. A legszélsőségesebb álláspont pedig az, hogy a védőoltások szándékosan kártékonyak. Egy [[háttérhatalom]] arra használja a "védőoltások"-at, hogy mérgezze a lakosságot. Céljuk többféle lehet, a népbutítástól a [[depopuláció|népirtásig]].
  
A védőoltásokkal szembeni bizalmatlanság nem a XXI. század terméke. Mióta léteznek oltások, azóta vannak ellenzők. Amikor a védőoltások először megjelentek, tényleg volt ok a kétkedésre, mert akkor a modern orvostudomány is gyerekcipőben járt. Ma viszont a [[tudományos módszer]] alkalmazásával és a szigorú előírások betartásával olyan védőoltásokat lehet biztosítani, amelyek nemcsak hatékonyak, de (súlyos) mellékhatások is csak elszigetelt, extrém esetekben fordulnak elő. Sajnos az ilyen eseteket a média felkapja, és aránytalanul felnagyítja. A közönség, aki nincs tisztában a konkrétumokkal, azt hiheti, hogy a védőoltás veszélyes, érdemes elkerülni. További nehézséget okoz, hogy az emberek sokkal nagyobb fontosságot tulajdonítanak a [[Tanúvallomás|személyes tapasztalatoknak]], mint a tudományos kísérletek következtetéseinek. Nagyon gyakran az indulatból érvelő családtag a védőoltást teszi felelőssé, amikor gyermeke az oltás beadása után megbetegszik, holott egyáltalán nem biztos, hogy [[utána, tehát miatta|a betegségért az oltás a felelős]].
+
A védőoltásokkal szembeni bizalmatlanság nem a XXI. század terméke. Azóta vannak ellenzők, mióta léteznek oltások. Amikor a védőoltások először megjelentek, tényleg volt ok a kétkedésre, mert akkor a modern orvostudomány is gyerekcipőben járt. Ma viszont a [[tudományos módszer]] alkalmazásával és a szigorú előírások betartásával olyan védőoltásokat lehet biztosítani, amelyek nemcsak hatékonyak, de (súlyos) mellékhatások is csak elszigetelt, extrém esetekben fordulnak elő. Sajnos az ilyen eseteket a média felkapja, és aránytalanul felnagyítja. A közönség, aki nincs tisztában a pontos tudományos háttérrel, egy torz képet kap, amely hatására azt hiheti, hogy a védőoltás veszélyes, érdemes elkerülni. További nehézséget okoz, hogy az emberek sokkal nagyobb fontosságot tulajdonítanak a [[Tanúvallomás|személyes tapasztalatoknak]], mint a tudományos kísérletek következtetéseinek. Nagyon gyakran az indulatból érvelő családtag a védőoltást teszi felelőssé, amikor gyermeke az oltás beadása után megbetegszik, holott egyáltalán nem biztos, hogy [[utána, tehát miatta|a betegségért az oltás a felelős]].
  
 
==Rémhírek, félelmek és a tények==
 
==Rémhírek, félelmek és a tények==
9. sor: 13. sor:
 
Dániában végeztek egy kutatást az 1991 januárja és 1998 decembere között született gyermekek vakcinációjával kapcsolatban. A 537 303 gyereken végzett kutatás nem talált ok-okozati összefüggést az MMR-vakcina és az autizmus kialakulása között, mivel a beoltott és a nem beoltott gyerekek között ugyanolyan mértékben regisztráltak autisztikus tüneteket.<ref>[http://www.nejm.org/doi/full/10.1056/NEJMoa021134 A Population-Based Study of Measles, Mumps, and Rubella Vaccination and Autism]</ref>
 
Dániában végeztek egy kutatást az 1991 januárja és 1998 decembere között született gyermekek vakcinációjával kapcsolatban. A 537 303 gyereken végzett kutatás nem talált ok-okozati összefüggést az MMR-vakcina és az autizmus kialakulása között, mivel a beoltott és a nem beoltott gyerekek között ugyanolyan mértékben regisztráltak autisztikus tüneteket.<ref>[http://www.nejm.org/doi/full/10.1056/NEJMoa021134 A Population-Based Study of Measles, Mumps, and Rubella Vaccination and Autism]</ref>
  
Nem tudjuk pontosan, mi okoz autizmust, de abban biztosak lehetünk, hogy nem a védőoltás. Japánban nem adnak be MMR-vakcinát, de az autizmus ott is növekvő tendenciát mutat. 2008-ban a ''Nature'' publikált egy cikket, amelyből inkább az derül ki, hogy az autizmus genetikailag örökölt betegség, mivel az autista gyermekek szüleinek 65%-ában megtalálható az a gén, amelyet az autizmus okozójának tartanak.<ref name="vasarnapihirek">[http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/regi_korok_uj_jarvanyok_magyarorszag_is_harcol Régi kórok, új járványok Magyarországon]</ref>
+
Nem tudjuk pontosan, mi okoz autizmust, de abban biztosak lehetünk, hogy a védőoltások nem. Japánban nem adnak be MMR-vakcinát, de az autizmus ott is növekvő tendenciát mutat. 2008-ban a ''Nature'' publikált egy cikket, amelyből inkább az derül ki, hogy az autizmus genetikailag örökölt betegség, mivel az autista gyermekek szüleinek 65%-ában megtalálható az a gén, amelyet az autizmus okozójának tartanak.<ref name="vasarnapihirek">[http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/regi_korok_uj_jarvanyok_magyarorszag_is_harcol Régi kórok, új járványok Magyarországon]</ref>
  
 
===Méhnyakrák elleni védőoltás===
 
===Méhnyakrák elleni védőoltás===
 
A méhnyakrák elleni védőoltás is riadalmat okozott, amelyet egy nyolcperces [http://www.youtube.com/watch?v=msoyRYSoSJk YouTube-videó] indított útjára. A videóban elhangzik, hogy egy CDC (Center for Disease Control) jelentés szerint közel 12 000 megbetegedést jelentettek az oltások beadása után, amelyből 32 halállal végződött.  Ezek a számok valósak, de a szakemberek nem állíapítottak meg az ok-okozati összefüggést.
 
A méhnyakrák elleni védőoltás is riadalmat okozott, amelyet egy nyolcperces [http://www.youtube.com/watch?v=msoyRYSoSJk YouTube-videó] indított útjára. A videóban elhangzik, hogy egy CDC (Center for Disease Control) jelentés szerint közel 12 000 megbetegedést jelentettek az oltások beadása után, amelyből 32 halállal végződött.  Ezek a számok valósak, de a szakemberek nem állíapítottak meg az ok-okozati összefüggést.
  
2006. június és 2013. március között 57 millió vakcinát adtak be, ebből 22 000 esetben jelentkeztek tünetek. A CDC tanulmánya szerint ezeknek az eseteknek a 92%-ánál enyhe tünetek jelentkeztek. A 32, állítólagosan a vakcina által okozott, haláleseteket is kivizsgálták, de a halálozási okok annyira eltértek egymástól, hogy az oltás nem lehet kiváltó ok.<ref>[http://www.snopes.com/medical/drugs/gardasil.asp Gardasil Warning] - snopes.com</ref>
+
2006. június és 2013. március között 57 millió vakcinát adtak be, ebből 22 000 esetben jelentkeztek tünetek. A CDC tanulmánya szerint ezeknek az eseteknek a 92%-ánál enyhe tünetek jelentkeztek. A 32, állítólagosan a vakcina által okozott, haláleseteket is kivizsgálták, de a halálozási okok annyira eltértek egymástól, hogy az oltás nem lehetett kiváltó ok.<ref>[http://www.snopes.com/medical/drugs/gardasil.asp Gardasil Warning] - snopes.com</ref>
  
 
===Abortált emberi szövetek a védőoltásokban?===
 
===Abortált emberi szövetek a védőoltásokban?===
31. sor: 35. sor:
  
 
A védőoltásban az a lényeg, hogy a betegséget okozó vegyi anyag kis mértékű beadatása beindítja a beoltott személy immunrendszerét. Igaz, hogy gyulladásos és lázzal járó tünetek megjelenhetnek, de ez a szervezet természetes és egészséges reakciója, amely az immunizáció kialakulását jelzi.<ref name="gezenguz">[http://gezenguzbabaakadem.blogspot.hu/2013/06/kulso-szakerto-vedooltas.html Ferenci Tamás: Védőoltásokról dióhéjban: hatásosság, biztonság, kötelezőség]</ref>
 
A védőoltásban az a lényeg, hogy a betegséget okozó vegyi anyag kis mértékű beadatása beindítja a beoltott személy immunrendszerét. Igaz, hogy gyulladásos és lázzal járó tünetek megjelenhetnek, de ez a szervezet természetes és egészséges reakciója, amely az immunizáció kialakulását jelzi.<ref name="gezenguz">[http://gezenguzbabaakadem.blogspot.hu/2013/06/kulso-szakerto-vedooltas.html Ferenci Tamás: Védőoltásokról dióhéjban: hatásosság, biztonság, kötelezőség]</ref>
 +
 +
''(A Voyager-blog [http://voyager.blog.hu/2013/08/26/78_kemofobia_az_egyre_terjedo_nepbetegseg írása a témában])''
  
 
===Gyermekek immunrendszere===
 
===Gyermekek immunrendszere===
42. sor: 48. sor:
 
===Megbetegedés és a védőoltás===
 
===Megbetegedés és a védőoltás===
 
Az igaz, hogy többen kapják el azt a betegséget, amely ellen be vannak oltva, mint a beoltatlanok. De ebből nem az következik, hogy a védőoltások károsak lennének. A vakcinák nem jelentenek teljes védelmet, és mivel a lakosság nagyobb része van ma beoltva, mint régebben, ezért logikus, hogy a megbetegedések száma is növekszik. Érdemes itt megjegyezni, hogy a nem beoltott személyek sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, mivel náluk jelentkezhetnek a súlyosabb tünetek és szövődmények, mint például agyvelőkárosodás.<ref name="nyest"/>
 
Az igaz, hogy többen kapják el azt a betegséget, amely ellen be vannak oltva, mint a beoltatlanok. De ebből nem az következik, hogy a védőoltások károsak lennének. A vakcinák nem jelentenek teljes védelmet, és mivel a lakosság nagyobb része van ma beoltva, mint régebben, ezért logikus, hogy a megbetegedések száma is növekszik. Érdemes itt megjegyezni, hogy a nem beoltott személyek sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, mivel náluk jelentkezhetnek a súlyosabb tünetek és szövődmények, mint például agyvelőkárosodás.<ref name="nyest"/>
 
===Egy félreértelmezett haláleset===
 
2009 szeptemberében egy 14 éves coventry-i lány meghalt, miután megkapta a HPV-vakcinát<ref>[http://news.bbc.co.uk/2/hi/health/8279855.stm Cancer jab alert after girl dies] - BBC News Online</ref>. A hatóságok azonnal vizsgálatot indítottak, és kiderült, hogy a lányt egy nem diagnosztizált rákos megbetegedés vitte el. A tumor már az oltás beadása előtt is jelen volt, tehát a lány nem a védőoltás miatt halt meg.
 
  
 
===Bill Gates vallomása===
 
===Bill Gates vallomása===
66. sor: 69. sor:
 
2012-ben Washington államban elterjedt a védőoltásokkal szembeni hisztéria, és az elmúlt 70 év legsúlyosabb szamárköhögéses járványa tört ki. 2012. június 20-i adat szerint az államban 2 520 megbetegedésről tudunk, ami 1300%-os növekedést jelent a 2011-es számokhoz képest.<ref>[http://www.forbes.com/sites/stevensalzberg/2012/07/23/anti-vaccine-movement-causes-the-worst-whooping-cough-epidemic-in-70-years/ Anti-Vaccine Movement Causes The Worst Whooping Cough Epidemic In 70 Years] - Forbes.com</ref> 2012-ben 48 277 megbetegedésről tudunk az Egyesült Államokban, azóta a szamárköhögés ismét visszaszorulóban van.<ref>[http://www.cdc.gov/pertussis/outbreaks/trends.html Pertussis Outbreak Trends] - Center for Disease Control and Prevention weboldala</ref>
 
2012-ben Washington államban elterjedt a védőoltásokkal szembeni hisztéria, és az elmúlt 70 év legsúlyosabb szamárköhögéses járványa tört ki. 2012. június 20-i adat szerint az államban 2 520 megbetegedésről tudunk, ami 1300%-os növekedést jelent a 2011-es számokhoz képest.<ref>[http://www.forbes.com/sites/stevensalzberg/2012/07/23/anti-vaccine-movement-causes-the-worst-whooping-cough-epidemic-in-70-years/ Anti-Vaccine Movement Causes The Worst Whooping Cough Epidemic In 70 Years] - Forbes.com</ref> 2012-ben 48 277 megbetegedésről tudunk az Egyesült Államokban, azóta a szamárköhögés ismét visszaszorulóban van.<ref>[http://www.cdc.gov/pertussis/outbreaks/trends.html Pertussis Outbreak Trends] - Center for Disease Control and Prevention weboldala</ref>
  
A járvány kitöréséért és az oltásellenesség fellángolásáért a média és a magukat szakértőnek beállító orvosok is kivették a részüket. A ''Huffington Post'' internetes újság például egy notórius oltásellenes gyermekorvos, bizonyos Dr. Bob Sears írását közölte le, aki a terhes nőket akarta lebeszélni az oltásokról.<ref>[http://www.huffingtonpost.com/dr-bob-sears/government-okays-untested_b_674147.html Government Okays Untested Vaccine for Pregnant Women] - Dr. Bob Sears</ref>. A félelemkeltés gyorsan elterjedt, mivel a ''Huffington Post'' az USA 17. leglátogatottabb weboldala.<ref>[http://www.alexa.com/siteinfo/huffingtonpost.com Alexa.com] - Hozzáférés: 2013. december 7, 13:10</ref> Nem véletlen, hogy Brian Dunning amerikai szkeptikus szerint a ''Huffington Post'' az internet 10. legrosszabb tudományellenes weblapja<ref>[http://skeptoid.com/episodes/4283 Top 10 Worst Anti-Science Websites]</ref>)
+
A járvány kitöréséért és az oltásellenesség fellángolásáért a média és a magukat szakértőnek beállító orvosok is kivették a részüket. A ''Huffington Post'' internetes újság például egy notórius oltásellenes gyermekorvos, bizonyos Dr. Bob Sears írását közölte le, aki a terhes nőket akarta lebeszélni az oltásokról.<ref>[http://www.huffingtonpost.com/dr-bob-sears/government-okays-untested_b_674147.html Government Okays Untested Vaccine for Pregnant Women] - Dr. Bob Sears</ref>. A félelemkeltés gyorsan elterjedt, mivel a ''Huffington Post'' az USA 17. leglátogatottabb weboldala.<ref>[http://www.alexa.com/siteinfo/huffingtonpost.com Alexa.com] - Hozzáférés: 2013. december 7, 13:10</ref> Nem véletlen, hogy Brian Dunning amerikai szkeptikus szerint a ''Huffington Post'' az internet 10. legrosszabb tudományellenes weblapja<ref>[http://skeptoid.com/episodes/4283 Top 10 Worst Anti-Science Websites]</ref>
  
 
==Lásd még==
 
==Lásd még==
78. sor: 81. sor:
 
*[http://www.youtube.com/watch?v=3QSaOt_wuSw Védőoltások és védőoltás ellenesek] - Dr. Ferenci Tamás előadása
 
*[http://www.youtube.com/watch?v=3QSaOt_wuSw Védőoltások és védőoltás ellenesek] - Dr. Ferenci Tamás előadása
 
*[http://index.hu/tudomany/egeszseg/2014/01/23/terkepen_lathato_az_oltasellenesseg_hatasa/ Ez lett a nagy oltásellenesség eredménye] - Index.hu
 
*[http://index.hu/tudomany/egeszseg/2014/01/23/terkepen_lathato_az_oltasellenesseg_hatasa/ Ez lett a nagy oltásellenesség eredménye] - Index.hu
 +
*[http://gepnarancs.hu/2015/07/hej-beojtott-viragom/ Hej, beojtott virágom...] &ndash; gepnarancs.hu
 +
*[http://violentmetaphors.com/2014/03/25/parents-you-are-being-lied-to/ Dear parents, you are being lied to] - A leggyakrabban előforduló oltásellenes érvek cáfolata, sok hivatkozással. (angol nyelvű)
 +
*[http://szkeptikustarsasag.hu/hirfigyel/785-jenny-mcbarthy-i-am-not-anti-vaccine Jenny McCarthy: I am not anti-vaccine] - Szkeptikus Hírfigyelő
 +
*[https://24.hu/kozelet/2018/02/04/az-oltasellenes-szulo-lelkileg-is-megnyomorithatja-a-gyereket/ Az oltásellenes szülő lelkileg is megnyomoríthatja a gyereket]
 +
*[http://tudomany.hu/cikkek/a-vedooltas-ellenesek-a-tuzoltas-ellen-is-tiltakozhatnanak-a-tudomanyhu-cikke-az-europai-kanyarojarvany-okairol-108658 Kacskovics Imre egyetemi tanár, az MTA doktora, az ELTE TTK Immunológiai Tanszék vezetőjének írása]
 +
*[https://24.hu/tudomany/2018/05/11/hpv-oltas-mehnyakrak-eredmenyek-magyarorszag/ Magyarországon könnyű oltásellenesnek lenni]
  
 
==Ajánlott oldalak==
 
==Ajánlott oldalak==

A lap jelenlegi, 2018. május 12., 08:26-kori változata

...az emberek attól félnek, amit nem értenek. Az oltás rejtélyes beavatkozás; sajnos látni kell, hogy jelenleg a többség úgy kerül ki az iskolából, hogy az oltások kapcsán érintett biológiai, élettani ismeretekből még az alapok is teljesen hiányoznak. (Nem feltétlenül az ő hibájukból kifolyólag…) Ráadásul mivel több országban egyes védőoltások alkalmazása kötelező – szinte egyedülálló módon a modern medicinában – így automatikusan bekapcsolódik a bármilyen állam által ránk kényszerített dologgal szembeni általános ellenérzés.

– Dr. Ferenci Tamás (forrás)


A védőoltások igenis fontosak

Az oltásellenesség a védőoltásokkal szembeni ellenállás. Az oltásellenzők véleményei heterogének – egyesek szerint a védőoltások nem elég hatékonyak, így beadásuk felesleges. Egyesek csupán irracionálisan félnek a mellékhatásaiktól. A legszélsőségesebb álláspont pedig az, hogy a védőoltások szándékosan kártékonyak. Egy háttérhatalom arra használja a "védőoltások"-at, hogy mérgezze a lakosságot. Céljuk többféle lehet, a népbutítástól a népirtásig.

A védőoltásokkal szembeni bizalmatlanság nem a XXI. század terméke. Azóta vannak ellenzők, mióta léteznek oltások. Amikor a védőoltások először megjelentek, tényleg volt ok a kétkedésre, mert akkor a modern orvostudomány is gyerekcipőben járt. Ma viszont a tudományos módszer alkalmazásával és a szigorú előírások betartásával olyan védőoltásokat lehet biztosítani, amelyek nemcsak hatékonyak, de (súlyos) mellékhatások is csak elszigetelt, extrém esetekben fordulnak elő. Sajnos az ilyen eseteket a média felkapja, és aránytalanul felnagyítja. A közönség, aki nincs tisztában a pontos tudományos háttérrel, egy torz képet kap, amely hatására azt hiheti, hogy a védőoltás veszélyes, érdemes elkerülni. További nehézséget okoz, hogy az emberek sokkal nagyobb fontosságot tulajdonítanak a személyes tapasztalatoknak, mint a tudományos kísérletek következtetéseinek. Nagyon gyakran az indulatból érvelő családtag a védőoltást teszi felelőssé, amikor gyermeke az oltás beadása után megbetegszik, holott egyáltalán nem biztos, hogy a betegségért az oltás a felelős.

Rémhírek, félelmek és a tények

Védőoltás és az autizmus

Az oltásellenzők egyik legtöbbet hangoztatott érve, hogy a védőoltások autizmust okoznak. A tévhitet Andrew Wakefield indította útjára, amikor 1998-ban arról írt, hogy az MMR-vakcina összefüggésbe hozható az autizmus kialakulásával. Kiderült azonban, hogy Wakefieldet az MMR-vakcinát ellenző ügyvédek pénzelték, és Wakefield maga kívánt egy alternatív vakcinát piacra dobni. A British Medical Journal elhatárolódott Wakefieldtől, majd beperelte őt "becstelen, etikátlan és érzéketlen" viselkedése miatt.[1]

Dániában végeztek egy kutatást az 1991 januárja és 1998 decembere között született gyermekek vakcinációjával kapcsolatban. A 537 303 gyereken végzett kutatás nem talált ok-okozati összefüggést az MMR-vakcina és az autizmus kialakulása között, mivel a beoltott és a nem beoltott gyerekek között ugyanolyan mértékben regisztráltak autisztikus tüneteket.[2]

Nem tudjuk pontosan, mi okoz autizmust, de abban biztosak lehetünk, hogy a védőoltások nem. Japánban nem adnak be MMR-vakcinát, de az autizmus ott is növekvő tendenciát mutat. 2008-ban a Nature publikált egy cikket, amelyből inkább az derül ki, hogy az autizmus genetikailag örökölt betegség, mivel az autista gyermekek szüleinek 65%-ában megtalálható az a gén, amelyet az autizmus okozójának tartanak.[3]

Méhnyakrák elleni védőoltás

A méhnyakrák elleni védőoltás is riadalmat okozott, amelyet egy nyolcperces YouTube-videó indított útjára. A videóban elhangzik, hogy egy CDC (Center for Disease Control) jelentés szerint közel 12 000 megbetegedést jelentettek az oltások beadása után, amelyből 32 halállal végződött. Ezek a számok valósak, de a szakemberek nem állíapítottak meg az ok-okozati összefüggést.

2006. június és 2013. március között 57 millió vakcinát adtak be, ebből 22 000 esetben jelentkeztek tünetek. A CDC tanulmánya szerint ezeknek az eseteknek a 92%-ánál enyhe tünetek jelentkeztek. A 32, állítólagosan a vakcina által okozott, haláleseteket is kivizsgálták, de a halálozási okok annyira eltértek egymástól, hogy az oltás nem lehetett kiváltó ok.[4]

Abortált emberi szövetek a védőoltásokban?

Vannak oltásellenesek, akik azt állítják, a védőoltásokban abortált emberi szövetek is megtalálhatóak. Ez biztos nem igaz, mivel ha lennének bennük, akkor a beoltott személy immunrendszere idegenként ismerné fel a szövetet, és küzdene ellene (hisztokompatibilitás). Ez egy nagyon súlyos ellenreakció, amely halállal is végződhet. Még a védőoltás-ellenesek sem hoznak fel olyan tapasztalati bizonyítékokat, amelyek ilyesmikről szólnának.

Ez a rémhír az MMR-oltóanyag tájékoztatójában szereplő, az összetevők lábjegyzetében felsorolt "humán diploid (MRC-5) sejteken előállított" sor miatt kelt szárnyra. A szóösszetételből fontos kiemelni, hogy nem humán sejtek vannak az oltásban, hanem humán diploid sejteken előállított anyagok.[5] A diploid szó jelentése: "A diploid (görögül kettőt jelent) sejteknek két kromoszómakészletük van, melyek homológ kromoszómák, azaz egy készlet a nőstény, egy a hím felmenőtől származik. A legtöbb szomatikus sejt diploid.[6]"

Olyan tévhit is terjed, mely szerint az MMR-vakcina abortuszhoz vezet. Ami azt illeti, pont hogy abortuszt előz meg. A rózsahimlő 1964 és '65 között 6 000 spontán vetélést és 2 000 újszülött halálát okozta, és a terhességek 1%-a hozott veleszületett rendellenességű babát. A védőoltás bevezetését követő legrosszabb évben 68 veleszületett rendellenességű újszülöttről tudunk.[5]

Kemofóbia

Dihidrogén-monoxid

Laikusok számára ijesztően hangzanak a védőoltásokban megtalálható összetevők megnevezései. Oltáskritikusok előszeretettel sorolják fel a védőoltások összetevőit, anélkül, hogy ismertetnék az anyagok hatásait ill. az arányukat a vakcinában. Sokszor az oltóanyag előállításakor használt anyagokat sorolnak fel, amelyek legfeljebb épp a kimutathatóság határán belül lehetnek jelen az embernek beadott végtermékben.[7] A kemofób (vegyi anyagoktól rettegő) emberekben az az érzés kelhet, hogy az oltásban mérgek vannak.

Egy egyetemi hallgató elnyerte a Greater Idaho Fair Science versenyének első díját, amikor kimutatta, az embereket milyen könnyű félrevezetni, amikor vegyi anyagokról van szó. A hallgató az ún. dihidrogén-monoxid betiltásáért gyűjtött aláírásokat, és a megkérdezett 50 emberből csak egy fejtette meg a vegyi anyag elnevezésének "titkát" – di-, azaz "kettő", dihidrogén, azaz két hidrogén + mon-, azaz "egy", monoxid, azaz egy oxigén. Két hidrogén és egy oxigén = H2O, azaz víz. (Lásd még: DHMO)

Azok a vegyi anyagok, amelyek valóban mérgező hatásúak, nem fordulnak elő megfelelő koncentrációban, hogy betegséget okozzanak. Minden vegyi anyag káros bizonyos mennyiségben, még a víz is! A kálium-cianid sem mérgező, csak egy megszabott határon túl. A hangsúly nem magán az anyagon van, hanem azon, mekkora koncentrációban fordul elő. Egy körtében például 600-szor több formaldehid van, mint egy vakcinában.[1]

A védőoltásban az a lényeg, hogy a betegséget okozó vegyi anyag kis mértékű beadatása beindítja a beoltott személy immunrendszerét. Igaz, hogy gyulladásos és lázzal járó tünetek megjelenhetnek, de ez a szervezet természetes és egészséges reakciója, amely az immunizáció kialakulását jelzi.[8]

(A Voyager-blog írása a témában)

Gyermekek immunrendszere

Hallani olyan érvet is, hogy a túl korán és nagy mennyiségű védőoltások túlterhelik a gyermekek fejletlen immunrendszerét, ami betegségekhez, fejlődési rendellenességekhez vezet. Az elvégzett kutatások viszont nem mutatnak ilyen összefüggést[9]. A védőoltások a mindennapokban fellelhető kórokozók ellen védenek, beadásuk elmulasztásával nagyobb veszélynek van a gyermek kitéve, mintha megkapnák a védőoltásokat.[1]

Immúnis és veszélyeztetett közösségek

A védőoltásokkal kapcsolatos döntések nemcsak a mérlegelő személyekre, hanem a közösségre is kihatással vannak. Az alacsony átoltottsági rátával rendelkező közösségek fokozott veszélynek vannak kitéve[1]. Walesben nemrég emiatt kanyarójárvány tört ki[10]. Vannak személyek, akiket egészségügyi okok miatt nem lehet beoltani. Ha egy átoltott közösségben élnek, akkor nincs kitől megkapniuk a betegséget. 2000 óta Magyarországon is elérhető a Streptococcus pneumoniae nevű baktérium elleni védőoltás. Az Egyesült Államokban a 2 évnél fiatalabbak körében a baktérium előfordulása (szakszóval incidencia) az oltás bevezetése előtti év 10/100 000-ről 3,7/100 000-re esett le, ami 64%-os csökkenést jelentett. A 65 év feletti korosztályban (akik már nem kaphatnak ilyen védőoltást) is csökkent az S. pneumoniae okozta betegségek előfordulása, méghozzá 54%-kal. Logikus, mert bár ők nincsenek beoltva, de nem is veszik körül őket beoltatlan gyerekek, akiktől elkaphatnák a baktériumot.[11]

Például a Waldorf-iskolákban, ahol a nem beoltott személyek egy kis térségbe koncentrálódnak, megnő a járvány kitörésének a kockázata. Németországban is, ahol egyébként 80-90% az átoltottság, számos védetlen kis csoport létezik, akik ki vannak téve egy járvány kockázatának.[11]

Megbetegedés és a védőoltás

Az igaz, hogy többen kapják el azt a betegséget, amely ellen be vannak oltva, mint a beoltatlanok. De ebből nem az következik, hogy a védőoltások károsak lennének. A vakcinák nem jelentenek teljes védelmet, és mivel a lakosság nagyobb része van ma beoltva, mint régebben, ezért logikus, hogy a megbetegedések száma is növekszik. Érdemes itt megjegyezni, hogy a nem beoltott személyek sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, mivel náluk jelentkezhetnek a súlyosabb tünetek és szövődmények, mint például agyvelőkárosodás.[1]

Bill Gates vallomása

Lásd még: Bill Gates, a népességszabályozó

Elterjedt egy olyan álhír, miszerint Bill Gates beismerte, hogy a védőoltásokkal a lakosság nagy részét ki akarja irtani. Ez az összeesküvés egy jól megvágott videóból ered, ahol Gates mondandóját kiemelték a szövegkörnyezetből. Ami az igazságot illeti, Gates csak azt akarja elérni, hogy ne terjedjenek fertőző betegségek a világ fejletlenebb szegletében. Kimutatták, hogy az egészségesebb családok kevesebb gyermeket vállalnak fel, ami hosszú távon ahhoz vezet, hogy a népesség növekedésének rátája csökken.

Kimutatható eredmények

A számok árulkodnak

Az Országos Epidemológiai Központ adatai szerint a hatvanas években 40 000 kanyarómegbetegedés és 141 haláleset jutott egy évre. A védőoltások bevezetése után, 1991-ben 15 esetről tudunk, egyik sem haláleset. A rubeola, polio és Haemophilus Influenza szinte teljesen eltűntek Magyarországról.[3]

A kanyaróval fertőzött gyermekek 5%-ánál lépnek fel súlyos komplikációk, a védőoltással ez a szám szinte nullára esik – 1 millióból 1 vagy 2 esetben lépnek fel súlyos komplikációk.[12] A kanyaróellenes oltások előtt évente félmillió megbetegedést dokumentáltak az Egyesült Államokban, 1998-ban ez a szám 89-re csökkent. Ugyancsak a védőoltások bevezetése miatt tűnt el szinte teljesen a gyermekbénulás. 1955-ben 30 000 gyermekbénulásos esetről tudunk, 1962-ben már csak 910-ről.

A védőoltásoknak köszönhetően egyre több betegséggel tudunk leszámolni. Néhány betegség, amely még jelen lenne, ha az orvostudomány nem állította volna meg azokat: hastífusz, torokgyík, szamárköhögés, kanyaró, gyermekbénulás, himlő, rózsahimlő. Az eradikálás nem azt jelenti, hogy ezek a betegségek már nincsenek jelen. Jelen vannak, de a megbetegedéseket a széles körben elérhető védőoltásoknak köszönhetően teljes mértékben meg lehet akadályozni.[1] Indiában két éve nincs gyermekbénulásos megbetegedés, Ausztráliában viszont igen, mert ott erős az MMR-ellenes retorika.

Nem egészségügyi megfontolások

A védőoltásoknak nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági hatásai is vannak[13]. A kevésbé beteges társadalom kevésbé terheli le az egészségügyi ellátórendszert (ez nem csak Magyarországon szempont), és a családban sem kell senkinek szabadságot kivennie, hogy a beteg gyermekkel tudjon törődni. Ha egy tipikus, 10 napig tartó kanyarós megbetegedéssel és egy napi 8 órát dolgozó szülővel példálózunk, akkor a szülőnek 8 x 8, azaz 64 órát kell munkavégzés helyett a gyerekkel töltenie. Ha egy kis vállalkozásnál dolgozik a családtag, akkor a kollegáira hárul az ő munkaköre, akik így kevesebbet tudnak törődni a saját feladataikkal, a többlet felelősség miatt stresszesebbek, figyelmetlenebbek lesznek, és többet hibáznak (ezek az orvosra is vonatkoznak, akinek több beteget kell ellátnia). Ha ezt megszorozzuk 150 000-rel (Franciaországban 2011-ben 150 206 kanyarós megbetegedés volt), akkor az 960 000 kiesett munkaórát jelent. És még csak a legoptimistább forgatókönyv, amikor a betegség 10 nap alatt elmúlik, és csak az egyik szülőnek kell otthon maradnia.

Amikor az oltásellenesség károkat okoz

A védőoltások hatásosságát, legalábbis teljes általánosságban, a legelborultabb védőoltás-elleneseken kívül valószínűleg senki nem vitatja. – Ferenci Tamás[8]


2012-ben Washington államban elterjedt a védőoltásokkal szembeni hisztéria, és az elmúlt 70 év legsúlyosabb szamárköhögéses járványa tört ki. 2012. június 20-i adat szerint az államban 2 520 megbetegedésről tudunk, ami 1300%-os növekedést jelent a 2011-es számokhoz képest.[14] 2012-ben 48 277 megbetegedésről tudunk az Egyesült Államokban, azóta a szamárköhögés ismét visszaszorulóban van.[15]

A járvány kitöréséért és az oltásellenesség fellángolásáért a média és a magukat szakértőnek beállító orvosok is kivették a részüket. A Huffington Post internetes újság például egy notórius oltásellenes gyermekorvos, bizonyos Dr. Bob Sears írását közölte le, aki a terhes nőket akarta lebeszélni az oltásokról.[16]. A félelemkeltés gyorsan elterjedt, mivel a Huffington Post az USA 17. leglátogatottabb weboldala.[17] Nem véletlen, hogy Brian Dunning amerikai szkeptikus szerint a Huffington Post az internet 10. legrosszabb tudományellenes weblapja[18]

Lásd még

Ajánlott oldalak

Hivatkozások

<references>