Névtelen

Módosítások

„Jó, de attól még, hogy nem tudjuk hogyan működik, működhet!”
Ez egy gyakran elhangzó jelmondat az olyan jelenségek védelmében, melyek állítólagos hatásmechanizmusa vagy teljesen homályos, vagy egyenesen ellentmond minden eddigi természettudományos ismeretünknek (pl. akupunktúra, homeopátia, radiesztézia).
Maga az állítás igaz, ezért is alkalmas sokak megtévesztésére. Egy jelenség létezhet, vagy egy gyógymód valóban lehet hatásos úgy, hogy nem értjük a hatásmechanizmusát. Elég csak a pszichológia által tárgyalt lelki jelenségekre gondolni, melyek kísérletileg fekete-fehéren kimutathatóak, ám nem teljesen világos, hogyan is produkálja őket az agy.  Fontos azonban észrevenni, mikor, milyen környezetben hangzik el a "nem értjük, de működhet" kijelentés. Sosem a cáfolhatatlanul megtapasztalt, kísérletileg igazolt helyzetekben, hanem kizárólag akkor, amikor maga a hatásosság kérdéses, vagy bizonyítottan nemlétező. A csúsztatás tehát abban áll, hogy amikor valaki egy gyógymód hatásosságát kérdőjelezi meg, akkor nincs helye a hatásmechanizmus ismeretlenségére hivatkozni. Aki ezzel a csúsztatással él, az hallgatólagosan a hatásosság cáfolatát úgy tekinti, mintha csak a hatásmechanizmust, annak elfogadhatóságát kritizálnánk. Ez pedig nincs így, hiszen a tudományos gondolkodás nem olyan korlátolt, hogy a működés meg nem értéséből levonná a konklúziót, hogy amit nem értünk, az nem is működhet.
==== „Ez egy bejegyzett gyógykészítmény!” ====
36
szerkesztés