Csakra

A lap korábbi változatát látod, amilyen The zenith (vitalap | szerkesztései) 2013. október 16., 12:20-kor történt szerkesztése után volt. (kép beillesztése)

SDCarroll.png Ez a szócikk Robert T. Carroll: The Skeptic's Dictionary c. műve megfelelő szócikkének fordítása.Szabadgondolkodo.png Fordította a Szabadgondolkodó csapata.

Csakrák

A kundalini jóga szerint a csakra (ami szanszkrit nyelven kereket vagy kört jelent) a prána vagy energia központja. Állítólag több ilyennel is rendelkezünk, és ezek a gerinctő és a fejbúb között helyezkednek el. A kundalini jóga tanítása szerint megfelelő testhelyzetekkel és koncentrációval erősíthetjük és fókuszálhatjuk a pránát, és így eggyé válhatunk az Abszolútummal.

A teozófia már egy kicsit mást mond, és a csakrákat az asztráltestbe helyezi.

A New Age-es guruk szerint a csakráknak színük is van, és ezek hozzák létre az aurát, ami tükrözi szellemi és fizikai állapotunkat, sőt még a karmánkat is. A "harmadik szemet" vagy más néven az ajna csakrát pedig az ESP kulcsának tartják.

A csakrák energiája tudományos eszközökkel sajnos nem mérhető, bár akadnak, akik megpróbálták azokat létező szervekkel kapcsolatba hozni, többek között a tobozmiriggyel és a csecsemőmiriggyel.

Lásd még