CA005.3

A lap korábbi változatát látod, amilyen The zenith (vitalap | szerkesztései) 2013. november 14., 11:45-kor történt szerkesztése után volt. (Lásd még: javítás)

Állítás

Thomas H. Huxley rasszista volt. Így ír:

Egy racionális ember se, aki a tényekkel tisztában van, hiszi úgy, hogy az átlag néger egyenlő a fehér emberrek. Ha ez igaz, akkor az hihetetlen, hogy ha az összes esetlenségét eltávolítjuk, akkor sikeresen verseng a nagyobb agyú és kisebb álkapcsú riválisával egy olyan versenyben, amelyet ésszel és nem karommal vívnak.


Cáfolat

Huxley vélekedése a feketebőrűekről nem az evolúció terméke, hanem korának uralkodó jellemzője. A kortársaival összevetve viszont ő kevésbé volt rasszista. Abraham Lincoln például nagyjából azonos véleménnyel van, mint Huxley:

Nem kívánok politikai és társadalmi egyenlőséget bevezetni a fehér és a fekete rasszok között. A kettő között fizikai különbség van, ami véleményem szerint, mindörökké megtiltja a tökéletes egyenjogúságot, és amennyiben szükségszerűvé válik, hogy ezt a különbséget elfogadjuk, én, és Douglas bíró is, azt a rasszt részesítjük előnybe, amelyhez tartozunk. Ezzel ellentéteset sose mondtam, de az elhangzottak ellenére is tartom a véleményem, hogy a világon semmi okunk nincs abban kételkedni, hogy négerekre nem vonatkoznak a függetlenségi nyilatkozatba foglalt jogok – az élethez, szabadsághoz és a boldogság kereséséhez való jog. Úgy gondolom, ők is pont annyira jogosultak ezekre, mint a fehér ember. Egyetértek abban Douglas bíróval, hogy sok tekintetben nem vagyunk velük egyenlőek, bőrszín tekintetében biztos nem – talán erkölcsi és intellektuális adottságban sem; de ahhoz joguk van, hogy a saját kezük munkájából kitermelt kenyeret más jóváhagyása nélkül is megehesse, pont annyira egyenlőek velem és Douglas bíróval, és minden más emberrel.


Ha úgy értelmezzük a rasszizmust, mint egy csoport másik csoporttal való előnyben részesítése, akkor Huxley nem volt rasszista. A fenti idézet egy olyan esszéből származik, amelyben Huxley a rabszolgaság ellen és a feketék és a nők egyenjogúsága mellett érvel. A kortársaihoz képest ő egy radikális újító volt.

Huxley vagy bárki más véleménye irreleváns az evolúció tényszerűsége tekintetében. Az evolúció tényeken és véleményeken alapszik.

Lásd még