Módosítások

A tudat alatt küldött jelzés egy fomája. A jelenség a nevét egy lóról kapta (der Kluge Hans, az irodalomban Okos Hansként emlegetik), aki számolást igénylő feladatokra válaszolt patadobbantásokkal. Ha gazdája, Wilhelm von Osten, megkérdezte tőle, mennyi 3 meg 2, a ló ötöt dobbantott a patájával. Úgy tűnt, az állat megérti az emberi beszédet, és felfog matematikai fogalmakat. Von Osten 1891-ben vitte Hansot a nyilvánosság elé. (Hans az időt is megmondta, és az embereket is meg tudta nevezni*, de itt csak csodás számolási képességére szorítkozunk.) Végül Oskar Pfungst jött rá 1904-ben, hogy a ló finom fizikai jelzésekre (ideomotoros tevékenységekre) válaszol csak, vagy ahogy Ray Hyman mondta "Hans számára a kérdező tudattalan testtartása volt a jel, hogy elkezdjen dobbantani, és egy alig észrevehető fejmozdulatra állt le." (Hyman 1989: 425). Addig egy csapat tudós vizsgálta Hansot, akiknek meggyőződésévé vált, hogy semmilyen jelzésről vagy csalásról nincs szó (Randi 1995: 49), mivel a ló a gazdája nélkül is majdnem olyan jól teljesített, mint vele (Schick and Vaughn 1988: 116). De a tudósok tévedtek.

Pfungst észrevette, hogy ha a helyes választ egyik jelenlévő sem tudta, akkor Hans sem tudta. Mikor pedig nem látta azt, aki tudta a választ, nem válaszolt helyesen. Ebből Pfungst arra következtetett, hogy a ló a vizuális jelzéseket fogja fel, bármilyen finomak is azok. Kiderült, hogy von Osten és mások a helyes választ "a bemutató közben izmaik megfeszítésével" árulták el Hansnak. Hans tényleg okos volt, de nem azért, mert értette az emberi nyelvet, hanem azért, mert a nagyon finom akaratlan izommozgásokat is észrevette. És ami még fontosabb, Pfungst rájött arra, hogy az ember tudattalanul információkat közöl másokkal finom mozgások formájában, és hogy ezeket a mozgásokat néhány állat érzékeli. Csak idő kérdése volt, hogy a pszichológusok elkezdjék vizsgálni az emberek közötti nemverbális hatásokat. (Lásd Robert Rosenthal 1998)