Személyeskedés

Előfordul, hogy egy vitában az egyik fél személyeskedni kezd. Ez általában akkor fordul elő, amikor az egyik fél már nem tud ésszerű ellenérvet felhozni, vagy úgy véli, az ellenfél diszkreditálása az ésszerű érvelés része. Ez a taktika, kétségtelen, bejöhet, mivel senki sem teljesen racionális. A médiában folyt viták lényege a közönség megnyerése, bármi áron. Ha kiderül, hogy az egyik érv képviselőjének valamilyen folt van a múltjában, akkor a hihetősége sérül, még akkor is, ha a "kis titkának" semmi köze nincs az illető tudáshoz. Például attól, hogy az adóhatóság vizsgálatot folytat ellene, az orvoslással kapcsolatos ismeretei még pontosak lehetnek. A közönség ekkor párhuzamot állít a vitázó szavahihetősége és a mondandójának megbízhatósága között. Az ellenfél ezt használja ki, ha személyeskedni kezd.

A személyeskedés ellenségeskedésbe torkollhat, az indulatok elszabadulhatnak. Ez a racionális vita egyik legnagyobb akadálya, mivel a beszélgetés így a vitában részt vevő személyekről, és nem a témát érintő állításokról fog szólni.

A személyeskedés egyik altípusa a démonizálás, amely a vitapartnerről egy hamis képet állít fel. A legszélsőségesebb trükk a vitapartner és Hitler közötti párhuzamok megemlítése.

Példák

  • A kreacionisták mindenfélét mondanak Darwinról (rasszista volt, Sztálint megihlették az írásai stb.). Az, hogy Darwin miben hitt, ki mit látott bele elméletébe és hogyan használta azokat, irreleváns abból a szempontból, hogy az evolúciónak van-e tudományos alapja, és ebből következően tanítani kell-e az iskolákban.
  • Bármilyen szekuláris kezdeményezés, panasz, javaslat elintézése azzal, hogy Sztálinnak tűntetjük fel a nem hívő felet.
  • "Az vicc, hogy Randi, aki bevallottan ateista, valakit a spiritualitása miatt ítéljen meg. [...] Szerinte mindenki, aki hisz egy vallásban, gyengeelméjű és babonás. [...] Illuzionistaként semmi hitele nincs abban, hogy egy médiumot megítéljen." (James Randi vitája Linda Rossival, 4:35-től)