Carnac

Innen: Szkeptikus Wiki
A kermariói kősor

Bretagne észak-nyugati részén, a mai Carnac közelében, található egy lenyűgöző megalitikus kősor. A kősorokat általában három fő egységre tagolják: a Le Menec-i (két körbezárt terület és 11 kősor), a Kermario mező (két megalitsír) és a kerlescanira (két körbezárt terület és 13 kősor). A kermariói kősort a nyári évforduló napfelkeltéhez, a kerlascanit pedig a tavaszi napéjegyenlőséghez igazították. Alexander Thorn, az Oxfordi Egyetem egykori professzora a 70-es évek elején érdekes felfedezést tett. Rájött, hogy a kövek és a sorok nagyságrendileg azonos távolságra vannak egymástól, egy megalitikus ölre (2,073 m).

A kősorokat körülbelül i. e. 4000 és 2000 között emelték fel: a különféle kormeghatározási módszerek inkább az i. e. 4000-es korszakot erősítik meg. A radiokarbonos vizsgálatokkal a leletek, a termolumineszcens módszerrek pedig a cserépmaradványok vizsgálták meg, melyek jelenleg a legmegbízhatóbb mérési módszerek, ráadásul a két módszer azonos eredményt hozott. Erich von Däniken az Üzenet a világűrből c. kisfilmjében azt az állítást fogalmazza meg, hogy a carnaci kövek 7000 évesek, és mivel az akkor élt elődeink még gyűjtögető-vadászó életmódot éltek, a monolitek felállítása túl nagy feladat lett volna az akkori tudással és eszközeinkkel. Däniken feltételezéze szerint a carnaci kősorok felállítása csak földönkívüli segítséggel volt lehetséges: az idegenek átadták őseinknek a tudásukat és eszközöket biztosítottak, amelyekkel lehetségessé vált a kősorok felemelése.

A tudomány mai állása azonban nem teszi szükségszerűvé az ilyen elméleteket. A paleoasztronautika képviselő fogalmaztak már meg olyan bombasztikus állításokat az ősi építmények és szobrok felállításával kapcsolatban, amelyeket már rég óta meg tud magyarázni a tudomány földönkívüliek beavatkozása nélkül. Lásd pl: Gízai nagy piramis, Húsvét-sziget. A carnaci kősorokkal sincs másképp.

A carnaci kövek felállításánál a legnagyobb nehézséget nem a fizikai megterheltség vagy az eszközök (elsősorban erős kötelek) hiánya jelentette, hanem a megszervezés és a társadalmi szabályok konzisztens számon kérése az építők és a vezetők között. A legnehezebb kövek kb. harminc tonnásak lehettek, amelyek szállítása megoldható volt, bár ebben az esetben már több száz ember ereje kellett. 1979-ben egy kísérlet tanúsága szerint egy harminckét tonnás követ kétszáz ember egy nap alatt száz méterre tudott elhúzni, egy kötelen kívül mindenféle segédeszköz nélkül. A kisebb kövek szállításánál meg fából készült görgők álltak az építők rendelkezésére, amelyek segítségével sokkal hatékonyabban lehetett a köveket a helyükre szállítani, majd felállítani azokat. A kövek felállításánál a legmegerőltetőbb pontja a kövek behelyezése a szakrális céllal ásott gödrökbe. A helyszínen talált leletek arra engednek következtetni, hogy ez a művelet rámpák segítségével volt kivitelezhető. Miután a kövek a helyükön voltak, majd a kitömítetlen hézagokat kisebb kövekkel töltötték fel, hogy a kő meg tudjon állni magától a földben.

Források