Az asztrológia tudományos vizsgálatai

A Szkeptikus Wiki wikiből

Szilágyi András

Az asztrológiában való hit rohamos terjedésének ismert szociálpszichológiai okai vannak. Vessünk azonban most egy pillantást magára az asztrológiára: igaz-e, amit az asztrológia állít, vagyis hogy az emberi jellemek és a sorsok összefüggésben állnak az égitestek járásával? Szerencsés helyzetben vagyunk, ugyanis az asztrológia ellenőrizhető állításokat tesz; semmiféle módszertani akadálya nincsen, hogy ezen állítások igazságtartalmát [tudományos módszer|tudományos módszerrel] megvizsgáljuk -- ha már az asztrológusok nem veszik a fáradságot arra, hogy állításaik mellé bizonyítékokat sorakoztassanak fel. Kíváncsi kutatók az elmúlt évtizedek során ezt meg is tették. Több mint 30 tudományos vizsgálatot végeztek az asztrológia állításaival kapcsolatban, s a vizsgálatok többsége referált tudományos folyóiratokban jelent meg (leginkább a Journal of Psychology-ban). Az alábbiakban ezekről adok rövid összefoglalást, az irodalomjegyzék a cikk végén található.

Tartalomjegyzék

Hogyan vizsgálható az asztrológia tudományosan?

Bizonyára sokan arra gondolnak, hogy a tudomány mindössze arra képes, hogy az égitesteknek a földi élőlényekre gyakorolt hatását valamelyes pontossággal kiszámítsa. Természetesen adható megalapozott becslés ennek a hatásnak a nagyságára, s ekkor azt kapjuk, hogy a hatás eltörpül az embereket érő ezerféle más környezeti hatás mellett, így az égitestek járása várhatóan nem lesz érzékelhető hatással az emberekre. Fel lehet aztán vetni olyasmit, hogy pl. a horoszkópok csillagászatilag nem korrektek, stb., de ez nem igazán érdekes. Az asztrológusok jelentős része azonban egyáltalán nem gondolja azt, hogy a bolygók hatnak az emberekre; ők az "amint fent, úgy lent" ezoterikus alapelvre hivatkoznak, és azt állítják, hogy valamiféle szinkronicitás van az égitestek világának eseményei és az emberi világ eseményei között, anélkül, hogy a kettő között ok-okozati összefüggés lenne. A tudománynak tehát nem marad más feladata, mint az, hogy megvizsgálja: vajon tényleg van-e valamiféle párhuzam, együttváltozás (szakszóval korreláció) az égitestek járása és az emberi jellemek, sorsok alakulása között.

A kutatók alapjában véve háromféle megközelítést alkalmaztak az asztrológia tudományos tesztjeinél:

Az asztrológia statisztikai próbái
Sok-sok emberből álló mintákon megvizsgálták, kimutatható-e bármiféle összefüggés az emberek születési horoszkópjának paraméterei és egyes tulajdonságaik, személyiségvonásaik között. A személyiségvonásokat rendszerint a pszichológiában használatos és elfogadott pszichológiai tesztekkel tárták fel.
Neves asztrológusok tesztelései
Neves asztrológusok képességeit ellenőrizték oly módon, hogy az asztrológusoknak embereket mutattak be, és az asztrológusok feladata az volt, hogy a mellékelt néhány horoszkóp (pontosabban születési időpont) közül válasszák ki az illető személy horoszkópját. A neves asztrológusok alkalmazásának az az előnye, hogy a horoszkópokat valóban szakszerűen lehet kiértékelni, így nem érheti a kutatókat az a vád, hogy nem értenek az asztrológiához, ezért kapnak negatív eredményeket.
A saját horoszkóp kiválasztásán alapuló tesztek
Azt vizsgálták, hogy az emberek mennyire képesek kiválasztani a saját horoszkópjukat (pontosabban a horoszkóp alapján készült jellemzésüket) egy köteg horoszkóp közül, és azt is megkérdezték tőlük, mennyire érzik igaznak magukra nézve a horoszkópok állításait. Ennek a módszernek az az előnye, hogy nem támaszkodik speciális pszichológiai tesztekre (egyesek ugyanis a pszichológiai tesztek érvényességét kétségbe vonják), hanem a személy önismeretére támaszkodik. E vizsgálatok révén arra is magyarázatot kaphatunk, hogy vajon miért hiszi el szinte mindenki a horoszkópjában olvasható állításokat.

A következőkben sorra veszem az egyes vizsgálati típusokat, és ismertetem a vizsgálatok eredményeit.

Az asztrológia statisztikai próbái

Ennek a vizsgálati típusnak egy francia kutató, Michel Gauquelin volt az úttörője, de számos más kutató is jelentős eredményeket ért el.

Gauquelin (1955)[1] az emberek foglalkozása, valamint a Merkur, a Vénusz, a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz és a Hold szerinti születési állatövi jegyei között keresett összefüggést. Nem talált korrelációt. 1967-ben[2] egy másik vizsgálatot végzett, melyben azt nézte meg, melyik házban van a Szaturnusz a sikeres emberek horoszkópjában, és melyik házban van a Mars a gyilkosok horoszkópjában. Azt találta, hogy mindkét esetben teljesen véletlenszerű az eloszlás. 1982-ben[3] kétezer neves sportoló, színész, tudós és író személyiségprofilját állította össze életrajzaik alapján. Ezeket a személyiségprofilokat összehasonlította az asztrológiában a Nap és a Hold jegyével, valamint az aszcendensekkel társítható személyiségvonásokkal. Munkájához nyolcféle asztrológiai tankönyvet használt fel. A valódi és az asztrológiából nyert személyiségprofilok között semmiféle korrelációt nem talált, akár a sziderikus, akár a tropikus állatövi jegyet vette figyelembe.

Meg kell jegyezni, hogy egyik vizsgálatában Gauquelin azt figyelte meg, hogy a kiemelkedő tornászbajnokok születési horoszkópjában a Mars gyakrabban fordul elő bizonyos házakban, mint másokban, és az eltérést szignifikánsnak találta. Ez a híres-hírhedt Mars-effektus. Más vizsgálatok ezt a megfigyelést nem erősítették meg, de tekintettel arra, hogy igen heves, személyeskedésekkel tűzdelt és a fair play szabályainak fittyet hányó vita követte a Mars-effektus "felfedezését", ma ebben a kérdésben sajnos nem lehet tisztán látni. A Mars-effektussal kapcsolatos vitákra ezért itt nem térek ki.

Van Deusen (1976)[4], Culver és Ianna (1977)[5] és Culver (1979)[6] azt vizsgálták meg, hogy van-e összefüggés az emberek foglalkozása és a Nap állása szerinti állatövi jegyük között. Vizsgálataikat több mint 60 különböző foglalkozásra terjesztették ki. Mindhárom vizsgálat negatív eredményt hozott: semmiféle korrelációt nem tapasztaltak a foglalkozás és a Nap szerinti állatövi jegy között.

McGervey[7] 6000 politikus és 10 000 tudós születési jegyét vizsgálta meg, és azt találta, hogy ezek eloszlása teljesen véletlenszerű.

Pellegrini (1973)[8], Silverman és Witmer (1974)[9], Per Dalen (1975)[10], valamint Dean és Mather (1977)[11] szintén a Nap állása szerinti állatövi jegy alapján vizsgálták meg az emberek személyiségvonásait. Az emberek jellemvonásait az általánosan használatos pszichológiai tesztekkel határozták meg, legtöbbször a California Personality Inventory (CPI) tesztet alkalmazták. Egyik vizsgálat sem talált korrelációt semelyik személyiségvonás és a Nap szerinti születési jegy között, mindössze Pellegrini talált gyenge korrelációt a CPI-ből nyert nőiességi index és a születés évszaka között.

Hasonló vizsgálatokat végzett Illingworth és Syme (1977)[12] és Tyson (1977)[13]. Szintén a CPI tesztet használták a személyiség jellemzésére, és ismervén Pellegrini említett eredményét, a nőiességi indexet külön megvizsgálták. Semmiféle korrelációt nem tudtak megállapítani egyetlen személyiségvonás és a Nap szerinti születési jegy között, beleértve a nőiességi indexet is.

Barth és Bennett (1974)[14] a Merkur, a Vénusz, a Mars és a Jupiter szerinti születési jegy, valamint a foglalkozás, az egészségügyi problémák, a testmagasság és az élettartam között próbált összefüggést kimutatni. Semmilyen korrelációt nem találtak. Ugyanezt a vizsgálatot végezte el Culver és Ianna (1977)[15], csak ők még azt is megnézték, hogy az egyes bolygópároknak az ekliptika mentén vett szögtávolsága összefügg-e az említett tulajdonságokkal. Nem találtak semmilyen összefüggést.

Mayes és Klugh (1978)[16] szintén nemcsak a Nap szerinti születési jegyet, hanem a Hold és 8 bolygó születéskori házát és öt bolygóaspektust is figyelembe vett vizsgálatainál. Kétféle pszichológiai teszt, a Minnesota Multiphasic Personality Inventory és a Leary Interpersonal Check List segítségével 13 személyiségvonást határoztak meg, összesen 196 személyen. Semmilyen korrelációt nem találtak semelyik személyiségvonás és az asztrológiai jellemzők között.

Mayo és munkatársai (1979)[17], valamint Jackson (1979)[18] az asztrológiai tényezők és az introvertáltsági/extravertáltsági index között próbáltak összefüggést kimutatni. Az introvertáltsági/extravertáltsági indexet az Eysenck Personality Inventory (EPI) nevű pszichológiai tesztből nyerték. Azt találták, hogy van bizonyos korreláció a kettő között. Veno és Pammunt (1979)[19] megismételték ezeket a vizsgálatokat, de nekik nem sikerült a korrelációt reprodukálniuk. Végül Pawlik és Buse (1979)[20] munkája öntött tiszta vizet a pohárba: megmutatták, hogy a Mayo és mtsai, valamint Jackson által talált korreláció megmagyarázható azzal, hogy egyes kísérleti személyek tudták, hogy asztrológiai jegyeikből milyen eredmény várható, és ennek alapján viselkedtek a tesztek elvégzésekor. Ezt Mayo és mtsai, valamint Jackson is elismerték utólag, sőt, további vizsgálatokat végeztek, s ezek is a korreláció hiányát támasztották alá.

Eysenck (1979)[21], Jackson és Fiebert (1980)[22], valamint Saklofske és munkatársai (1982)[23] újfent az asztrológiai tényezők (a Nap és a bolygók állása) és a személyiségvonások között kerestek összefüggést, beleértve az EPI-ből nyert introvertáltsági/extravertáltsági indexet is. Semmiféle korrelációt nem találtak.

Néhány speciálisabb kérdés vizsgálatára is sor került, melyeknél már nemcsak az emberek foglalkozását vagy személyiségét, hanem sorsát is vizsgálták.

Az asztrológusok sokszor adnak olyan tanácsot, hogy házastársul milyen jegyű személyt válasszunk, szerintük ugyanis bizonyos kombinációk sikeresebbek, mint mások. Ha ez igaz, akkor a rossz kombinációjú házaspárok gyakrabban válnak el, mint a jó kombinációjúak. Ezt vizsgálta meg Kop és Heuts (1974)[24], valamint Silverman és Bernie (1977)[25]. Azt nézték meg: van-e összefüggés a házaspárok válási gyakorisága és a Nap szerinti születési jegyei között. Kop és Heuts Amszterdamban, Silverman és Bernie pedig Michigan államban végezte el a vizsgálatot. Azt találták, hogy nincs összefüggés a válási gyakoriság és a születési jegyek kombinációja között.

Press és munkatársai (1979)[26] arra voltak kíváncsiak: vajon van-e az emberek születési horoszkópjában olyan paraméter, amely előre jelezheti, hogy az illető valamikor öngyilkosságot fog elkövetni. Az 1969 és 1973 között New York-ban történt öngyilkosságok adatait használták fel munkájukhoz. Kiválasztották azokat az öngyilkosokat, akik New York-ban születtek, és születési időpontjuk ismert volt. 311 ilyen esetet találtak. Mindegyik öngyilkoshoz hozzárendeltek egy élő kontrollszemélyt, aki ugyanabban az évben és ugyanabban a kerületben született, mint az adott öngyilkos. Az öngyilkosokat és a kontrollszemélyeket három csoportba sorolták az öngyilkosság éve szerint. Ezután egy számítógépprogram 100 000 különféle asztrológiai tényezőt vizsgált meg mind a 622 születési horoszkópban, felderítendő, hogy van-e olyan tényező, amelyik szignifikáns különbséget mutat az öngyilkosok és a kontrollszemélyek csoportja között. Azt találták, hogy egyetlen tényező sem áll korrelációban az öngyilkossággal.

Neves asztrológusok tesztelései

Culver és Ianna (1988)[27] egy John McCall nevű híres asztrológust tesztelt kettős vak módszerrel a Virginia Egyetemen. McCall azt állította, hogy ha bemutatnak neki valakit, és odaadnak neki négy horoszkópot, amelyek közül az egyik a bemutatott személyé, a másik három pedig teljesen másoké, akkor ő 80%-os biztonsággal ki tudja választani a bemutatott személy horoszkópját a négy közül. A kísérlethez 28 személyt választottak ki, McCall igényei szerint (természetes születésű, tehát nem koraszülött és nem császármetszéssel született fehéreket). McCall tetszése szerinti mélységben megismerkedhetett a bemutatott személyekkel. McCall a 28 esetből 7 alkalommal találta el a megfelelő horoszkópot, tehát a véletlen találgatással pontosan megegyező gyakorisággal.

Carlson (1985)[28] komplex vizsgálatot végzett, melynek eredményét a világ legtekintélyesebb tudományos hetilapja, a Nature közölte. A vizsgálat során 116 felnőtt személy kitöltötte a California Personality Index (CPI) személyiségtesztet, és megadta születési adatait. Ezután a születési adatokat neves asztrológusoknak adták át, és minden születési adathoz három CPI-teszteredményt is adtak; a három CPI-teszteredmény közül az egyik azé a személyé volt, akihez a születési adat tartozott, a másik kettő véletlenszerűen kiválasztott más személyeké volt. Az asztrológusok feladata az volt, hogy értelmezzék a születési adatot (készítsenek horoszkópot), és a három CPI-teszteredmény közül rendeljék hozzá a megfelelőt. A vizsgálatban 28 asztrológus vett részt, mindegyiküket a National Council for Geocosmic Research (az asztrológusok legtekintélyesebb szakmai egyesülete az USA-ban) San Francisco-i tagozata ajánlotta. Az asztrológusok a vizsgálat előtt jóváhagyták a feltételeket, és azt állították, hogy az esetek több mint 50 százalékában ki fogják választani az adott születési adathoz tartozó CPI-profilt. Az eredmény: a 116 próbából az asztrológusok 34 esetben tudták kiválasztani a megfelelő CPI-profilt. Ez megegyezik a véletlen találgatás esetén várható 1:3 aránnyal.

Átgondolt vizsgálatot végzett McGrew és munkatársai (1990)[29]. Hat asztrológus szakértő egymástól függetlenül azt a feladatot kapta, hogy párosítsa össze 23 ember születési horoszkópját a róluk készült dokumentációval. Az önkéntes résztvevők dokumentációja tartalmazta a résztvevők élettörténetét, szemből és profilból készült fényképét, valamint kétféle pszichológiai teszt szerinti személyiségprofiljukat (a Strong-Campbell-féle Vocational Interest Blank és a Cattell 16-P.F. Personality Inventory tesztet alkalmazták). Az asztrológusok eredménye megfelelt a véletlen találgatás esetén várható találati aránynak, és ugyanekkora teljesítményt nyújtott egy nem asztrológus kontrollszemély is. A teljesítmény egyébként független volt attól, hogy az asztrológusok előzőleg milyen találati arány elérését vállalták. Az asztrológusok párosításai továbbá egymással sem egyeztek meg.

Összefoglalva az asztrológusok teszteléseinek eredményeit: az igen gondosan átgondolt és megtervezett, referált folyóiratokban publikált három teszt során tesztelt több tucatnyi neves, nagytekintélyű asztrológus mindegyike tökéletes kudarcot vallott, noha a tesztek feltételeit velük teljes egyetértésben alakították ki. Hasonló teszteléseket még számos kutató és magánszemély (köztük James Randi) is végzett rádió- és tévéműsorokban, ill. a saját szakállukra. Az asztrológusok kivétel nélkül minden esetben kudarcot vallottak.

A saját horoszkóp kiválasztásán alapuló tesztek

A saját horoszkóp kiválasztásán alapuló tesztek fő nehézsége az, hogy az emberek nagy részének van valamelyes fogalma az asztrológiáról, tudja, hogy milyen jegyben született, s gyakran azt is, hogy azzal a jeggyel milyen tulajdonságokat szoktak társítani. Emiatt az emberek gyakrabban választhatják ki a várt horoszkópot, mint ha egyszerűen csak az önismeretükből indulnának ki. A kutatók ezzel a problémával vagy nem törődtek, vagy különféle praktikákkal próbálták kiküszöbölni.

Carlson (1985)[30] Nature-ben megjelent vizsgálatában nemcsak az asztrológusokat vizsgálták, hanem fordított próbát is végeztek: 83 személy számára professzionális asztrológusokkal horoszkópokat készíttettek. Ezután mindegyik személynek három horoszkópot adtak: az egyik a sajátjuk volt, a másik kettő másoké, s a résztvevők feladata az volt, hogy a három horoszkóp közül válasszák ki a sajátjukat. A 83 személy közül 28 választotta ki jól a saját horoszkópját. Ez megfelel a véletlen találgatás esetén várható aránynak.

Hasonló jellegű vizsgálatot végzett Geoffrey Dean[31]. A kísérletben résztvevő személyek számára horoszkópot készíttetett, majd a horoszkópok egy részét átírta oly módon, hogy tartalmukat az ellenkezőjére változtatta (minden leírt tulajdonságnak az ellenkezőjét írta le). Ezután a résztvevők felének a valódi horoszkópját, másik felének az ellenkezőre változtatott horoszkópot adta oda, és megkérdezte őket, mennyire igazak rájuk a horoszkópok. A résztvevők mind a valódi, mind az ellenkezőjükre változtatott horoszkópokról az esetek 95%-ában azt nyilatkozták, hogy igazak rájuk, teljesen egyformán.

Dean (1987)[32] ismét azt vizsgálta, mennyire érzik igaznak magukra nézve az emberek a horoszkópokat. A résztvevők számára asztrológusok horoszkópokat készítettek. Ezután a horoszkópokat megfordították oly módon, hogy a Nap jegyét megtartották, de az összes bolygóaspektust az ellenkezőjére változtatták. A résztvevők felének a helyes horoszkópjukat adták oda, a másik felének pedig a megfordított horoszkópot, és megkérték őket, értékeljék a horoszkópok pontosságát. Az eredmény: nem volt korreláció a horoszkópoknak a résztvevők szerinti pontossága és aközött, hogy az adott résztvevő a helyes horoszkópját kapta-e meg vagy a fordítottat.

Dwyer (1987)[33] is elvégzett egy ehhez hasonló vizsgálatot. Mindegyik résztvevő számára két horoszkópot készíttetett: az egyiket a valódi születési időpontra, a másikat egy 5 évvel és 6 hónappal korábbi időpontra, a Nap szerinti születési jegy megtartásával. Harminc személy vett részt a kísérletben. Mindegyiküknek odaadták a valódi és a korábbi időpont alapján készült horoszkópjukat, és megkérték őket, válasszák ki a jobban rájuk illőt. A résztvevők fele a valódi horoszkópot választotta, a másik fele a rossz időpontra készültet.

Összefoglalva a saját horoszkóp kiválasztásán alapuló módszereket: a bemutatott négy vizsgálat szerint az emberek bármilyen horoszkópról az esetek túlnyomó részében úgy érzik, hogy az meglehetősen jól illik rájuk, teljesen függetlenül attól, hogy a valódi horoszkópjukat kapták-e meg vagy valami egészen más horoszkópot. A pszichológiában Barnum-effektusnak nevezik azt a jelenséget, hogy az emberek szinte bármilyen állítást elfogadnak magukról, elég az, ha az állítás egy mérsékelt bóknak tűnik számukra. A jelenséget P.T. Barnum fedezte fel, és számos, nem asztrológiai jellegű vizsgálat is bebizonyította. Rengeteg tanár végezte el osztályával azt az egyszerű kísérletet, hogy diákjaitól bekérte születési adataikat, majd egy hét múlva horoszkópokat osztott ki nekik, azt állítván, hogy mindenki a saját, személyre szóló horoszkópját kapta meg. Ezután megkérte őket, hogy értékeljék, mennyire igaz rájuk a horoszkóp. A diákok ilyenkor szinte kivétel nélkül mind azt mondják, hogy nagyon igaz és találó a horoszkóp, amit kaptak. Ekkor tárja fel a tanár az igazságot: mindenki ugyanazt az egy horoszkópot kapta!

Összefoglalás

Összefoglalva most már az összes ismertetett vizsgálat eredményeit: a kb. három tucat tudományos vizsgálat egyike sem talált semmiféle összefüggést az asztrológia állításai és a valóság között, noha a kutatók minden fortélyukat latba vetették, hogy valamiféle összefüggést kimutassanak. Ellenpélda nincs, nincs olyan vizsgálat, ami ettől különböző eredményt hozott volna. Azt hiszem, egyáltalán nem elhamarkodott a következtetés, hogy az asztrológia 100%-ban téves. A valósághoz semmi köze. Semmi sem igaz belőle, igazságtartalma egyenlő a nullával. Aki pedig mégis elhiszi, az egyszerűen saját magát csapja be. Az elvégzett tudományos vizsgálatok oly sokféle módon és annyira meggyőzően erősítik ezt meg, hogy további vizsgálatokra már aligha van szükség, a következtetés teljesen egyértelmű.

Az asztrológusok ellenvetései

Az ismertetett tudományos vizsgálatok eredményeiről sajnos sem a közvéleménynek, sem az asztrológusok túlnyomó részének nincs tudomása. Egyes asztrológusok tudnak róla, mégis tovább művelik az asztrológiát. Miért?

A bemutatott eredményeket ismerő asztrológusok egy része esztelenül kitart ama irracionális álláspontja mellett, hogy az elvégzett vizsgálatok nem jelentenek semmit, az asztrológia csakazértis érvényes. Ez persze érthető, ha arra gondolunk, hogy ha az emberek nem hinnének az asztrológiában, akkor az asztrológusok kenyér nélkül maradnának. Tiltakozásukat többnyire azzal támasztják alá, hogy a vizsgálatok módszere nem volt alkalmas a valódi tények feltárására. Kifogásolják például a pszichológiai tesztek alkalmasságát a személyiség leírására, ill. azt állítják, hogy nem eléggé hozzáértő asztrológusokat teszteltek, vagy hogy nem elég sok embert vizsgáltak meg. Ezt az ellenvetést már csak azért is elutasíthatjuk, mert a kutatók számos különböző koncepciót, metodikát alkalmaztak vizsgálataiknál, mégis minden vizsgálat ugyanazt a végkövetkeztetést hozta. Ha van egy szemernyi igazság is az asztrológiában, annak valahol, valahogyan csak ki kellett volna buknia! Másfelől a kifogás azért sem jogos, mert a kutatók nagyobbik része az ellenvetések ismeretében, asztrológus szakértőkkel egyeztetve állította fel kísérletterveit, a résztvevő asztrológusokat pedig neves szakmai társaságok ajánlása alapján választották ki, és mindig elég sok résztvevővel végezték a vizsgálatokat ahhoz, hogy statisztikailag szignifikáns legyen az eredmény (összességében véve több tízezer ember asztrológiai paramétereit vizsgálták meg, ami sokszorta több is a szükségesnél). Nevetséges is a kifogás, ha arra gondolunk, hogy Gauquelin hírhedt (de nem megerősített) eredményére, a Mars-effektusra az asztrológusok lépten-nyomon hivatkoznak, mint az asztrológia tudományos alátámasztására. Ezzel az eredménnyel kapcsolatban nincsenek módszertani aggályaik, s az sem zavarja őket egy cseppet sem, hogy ugyanazzal a módszerrel maga Gauquelin is megcáfolta az összes többi asztrológiai állítást.

Van aztán olyan asztrológus is, akit azért elgondolkodtatnak a bemutatott eredmények, de aztán végülis olyasféle kijelentésbe menekül, hogy "hát, lehet, hogy sokszor tényleg nem igaz, de azért vannak esetek, amikor igaz" -- és ilyenkor elmesélnek egy-két meglepőnek tűnő anekdotát. Ez természetesen nevetséges kijelentés. A véletlen egybeesések miatt bármilyen állítás igaz az esetek egy kis részében, és azt se felejtsük el, hogy ha valakinek jósolnak valamit, az illető sokszor öntudatlanul is ennek megfelelően alakítja a jövőjét (önbeteljesítő jóslat). Az anekdoták pedig sohasem cáfolják meg a statisztikailag korrekt vizsgálatokat. Különben is, ahhoz, hogy az asztrológia használható legyen, az esetek legalább 50%-ában igaznak kellene lennie. Máskülönben minek mennének az emberek asztrológushoz, ha tudnák, hogy 50%-nál nagyobb valószínűséggel butaságokat fognak csak megtudni?

A bemutatott eredményeket ismerő asztrológusoknak egy másik, racionálisabb része (ez sokkal kisebb, mint az előző) az eredményeket elfogadja, és elismeri, hogy az asztrológia állításainak a valósághoz nincs köze. Ezek az asztrológusok általában olyasféle szöveggel igyekeznek az asztrológia létjogosultságát megvédeni, hogy az asztrológia egy nyelv, egy szimbolika, amivel jól lehet beszélni emberi sorsokról, jellemekről, és ez a fajta beszédmód az asztrológiát használó emberek számára pszichológiai segítséget jelent, egyfajta segédeszközt a saját személyiségük, sorsuk feletti elmélkedéshez, ez pedig kiegyensúlyozottabbá teheti őket, és segíthet fontos döntéseikben. Ezt az állítást természetesen nincs okunk vitatni, bizonyára így van. A tények ismeretében azonban az asztrológia hasznossága más, megalapozottabb pszichológiai technikákkal szemben erősen megkérdőjelezhető, hiszen valahol mégiscsak becsapáson alapul: az emberek olyasmiben hisznek, ami alapjában véve, tényszerűen nem igaz. Kétséges, hogy ez mindig jó döntések meghozatalához vezet. Márpedig aki nem hisz az asztrológia igazságában, az használni sem fogja azt. Persze szórakozásnak, játéknak ilyenkor is jó lehet -- ha valaki ennél a sekélyes időtöltésnél jobb szórakozást nem talál magának...

Irodalomjegyzék

  1. Gauquelin, M. (1955): "L'Influence des Astres, Etude Critique et Experimentale." Dauphin Press
  2. Gauquelin, M. (1967): "The Cosmic Clocks." p84. Henry Regnery Co.
  3. Gauquelin, M. (1982): "Zodiac and Personality: An Empirical Study." Skeptical Inquirer, 6:3, 57.
  4. Van Deusen, E. (1976) Astrogenetics Doubleday
  5. Culver, R., Ianna, P. (1977) Astronomy Quarterly, 1, 85.
  6. Culver, R. (1979): "Sun Sign Sunset." Pachert
  7. McGervey, J. (?), Physicist, Case Western Reserve University
  8. Pellegrini, R. (1973): "The Astrological Theory of Personality" Journal of Psychology, 85, 21.
  9. Silverman, B., Witmer, M. (1977): "Astrological Indicators of Personality." Journal of Psychology, 87, 89.
  10. Per Dalen (1975): "Season of Birth." American Elsevier Publishing
  11. Dean G., Mather, A. (1977): "Recent Advances in Natal Astrology." p113. The Astrological Association
  12. Illingworth, D., Syme, G. (1977): "Birthday and Femininity." Journal of Social Psychology, 103, 153.
  13. Tyson, G. (1977): "Astrology or Season of Birth: A 'Split-Sphere' Test." Journal of Psychology, 95, 285.
  14. Barth, J., Bennet, J. (1974) Leonardo 7, 235.
  15. Culver, R., Ianna, P. (1977) Astronomy Quarterly, 1, 147.
  16. Mayes, B., Klugh, H. (1978): "Birthdate Psychology: A Look at Some New Data." Journal of Psychology, 99, 27.
  17. Mayo, J., White, O., Eysenck, H. (1979): "An Empirical Study of the Relation between Astrology Factors and Personality." Journal of Clinical Psychology, 105, 229.
  18. Jackson, M. (1979): "Extroversion, Neuroticism, and Date of Birth: A Southern Hemisphere Study" Journal of Psychology, 101, 197.
  19. Veno, A., Pammunt, P. (1979): "Astrological Factors and Personality: a Southern Hemisphere Replication." Journal of Psychology, 101, 73.
  20. Pawlik, K., Buse, L. (1979): "Self-attribution as a Differential Psychological Moderating Variable." Zeitschrift fur Sozialpsychologie, 10, 54.
  21. Eysenck, H. (1979): "Astrology: Science or Superstition?" Encounter, Dec 1979, p85.
  22. Jackson, M., Fiebert, M. S. (1980): "Introversion-Extroversion and Astrology." Journal of Psychology, 105, 155.
  23. Saklofske, D., Kelly, I., McKerracher, D. (1982): "An Empirical Study of Personality and Astrological Factors." Journal of Psychology, 110, 275.
  24. Kop, P., Heuts, B. (1974) Journal of Interdisciplenary Cycle Research 5, 19.
  25. Silverman, Bernie I. (1977): "Contemporary Astronomy" by J. Pasachoff, p437. W. B. Saunders
  26. Press, N., Michelsen, N.F., Russel, L., Shannon, J., Stark, M. (1978): "The New Yourk Suicide Study." Journal of Geocosmic Research, 2, 23-47.
  27. Culver, R., Ianna, P. (1988): "Astrology: True or False?" p215. Prometheus
  28. Carlson, S. (1985): "A Double-blind Test of Astrology." Nature, 318, 419.
  29. McGrew, John H., McFall, Richard M. (1990): "A Scientific Inquiry Into the Validity of Astrology." Journal of Scientific Exploration, 4, 75-83.
  30. Carlson, S. (1985): "A Double-blind Test of Astrology." Nature, 318, 419.
  31. Dean, G. (nincs meg a pontos referencia)
  32. Dean, G. (1987): "Does Astrology Need to be True? Part 1: A Look at the Real Thing." Skeptical Inquirer, 11, 166.
  33. Dwyer T. (1987) személyes közlés idézve Dean (1987)-ben.

Személyes eszközök