Atombombák a régmúltban

Atomháború az ókorban?

Az alternatív történelmi elméletek közül talán a legfigyelemfelkeltőbb, a legérdekfeszítőbb az az elképzelés, hogy az ókorban már használtak atomfegyvereket, és erre meggyőző bizonyíték is van. A paleoasztronautika hívei úgy vélik, a mitológiai utalások és a régészeti feltárások elég bizonyítékot szolgálnak, hogy a jelenleg ismert történelmünket felülírjuk.

A felhozott bizonyítékok megvizsgálásakor azonban gondok merülnek fel. Egyrészt a mitológiai állítások nagy része gyakorlatilag ellenőrizhetetlen, a régészeti leletekben meg semmi varázslatos vagy megmagyarázhatatlan nincs.

Az ezer napnál is fényesebb robbanás

Az egyik bizonyíték az ősi hindu eposzban, a Mahábháratában olvasható, egy olyan robbanásról beszél, ami világosabb, mint ezer nap. A robbanást követően a fák megégtek, a robbanásban tömegével haltak meg az emberek, a túlélők haja, körme pedig kihullott. Sitchinék nem adják meg a pontos hivatkozást, hogy erről a robbanásról hol lehet olvasni, ami nagy kár, hiszen a majdnem 2 millió szavas Mahábháratát szinte lehetetlen leellenőrizni, a tudományos állítások egyik alapja pedig az ellenőrizhetőség. Chris White, az Ancient Aliens Debunked szerzője úgy sejti, a referencia elhagyása nem véletlen, mivel lehet, hogy ezt a jelenséget egy 1960-as francia könyvből, Le Matin des magiciens szedték. A könyvet Louis Pauwels és Jacques Bergier adták ki, akiktől nem állnak távol az összeesküvés-elméletek, a féligazságok és a hazugságok világa, a gyakran elhangoztatott idézetek innen származnak. A mai paleokontaktus kutatói vagy próbálják eltitkolni a sunyiságot vagy már olyan rég óta használják ezt az érvet, hogy már maguk sem fáradoznak a leellenőrzésével. A Mahábharátában egyébként előfordul a "tízezer nap" motívum, de azok minden esetben Visnu érkeztét jelzik. Ez csupán egy istenfigura megjelenéséhez méltó költői fordulat, nem egy atomrobbanás.

Egy paloasztronautikai weboldal már megad néhány angol nyelvű idézetet a Mahábhárátából, de sajnos a szó szerinti keresés nem olyan találatokat ad ki, amelyek magát a Mahábhárata eredeti szövegét dobják ki, hanem olyan oldalakat, amelyek csak az ősi kontaktus hipotézist tárgyalják, így lehetséges, hogy a Mahábharátában nincs is ilyen szöveg, egészen pontosan a hetedik fejezetben (elérhető elektronikus formában, angol nyelven).

A körmök és hajak kihullása megtalálható a Mahábháratában, de semmi olyasmiről nincs szó, ami a paleoasztronautika elméletét távolról is igazolná. A fejezet egy rossz ómenről szól, amikor patkányok és egerek lepik el az utcákat, akik felfalják az alvó emberek hajszálait és körmeit.

Móhan Dzsódaró

Az Ősi idegenek sorozat állítása szerint az Indus-völgyi Móhan Dzsódaró romjai bizonyítják, hogy a várost atombomba pusztította el.

A romok közt található csontvázakon látszik, hogy összekuporogva, egymás kezét fogva, hirtelen halált haltak, a város romjainál talált maradványok konzisztensen ilyenek. A csontok rendkívül jó állapotban megmaradtak, ami bizonyítja, hogy a dögevők nem mertek odamenni a halottakhoz. Ráadásul a környéken ma is mérhető a radioaktív sugárzás, és David Davenport brit kutató meg is találta a robbanás epicentrumát. A köveken láthatóak az üvegesedés jelei, ami csak akkor indul el, ha a kő nagyon magas hőmérsékletnek van kitéve.

Ezek az állítások rendkívüliek, de egyiknek sincs semmi alapja.

A lakosok nemhogy nem egyidőben haltak meg, hanem több száz év szórásban, és mindössze 37 csontváz került elő összesen az ásatásokról. Egyikőjüknél sem lehet látni semmi jelét annak, hogy hirtelen halált haltak volna. A tetemeket eltemették, ami megmagyarázza a dögevők hiányát. A csontok meg azért maradtak meg olyan jó állapotban, mert a terület klímája nagyon meleg, az egyik legmelegebb a Földön, ami elősegíti a csontok prezervációját. A agyagtéglából készült épületek is ezért állhatnak még a mai napig (amelyeket egy atomrobbanás amúgy is szétszakított volna, ha az történt volna).

Ami a radioaktivitást illeti: a paleoasztronautika képviselői nem adják meg a hivatkozását annak, hogy ezt honnan szedik, így nem is érdemes tovább foglalkozni a kérdéssel.

Az üvegesedés pedig a fazekasmesterség velejárója, a helyszínen elszórva csak néhány fazekat lehet találni, amelyeket tényleg hatalmas hőnek tettek ki, de ebből nem lehet következtetni egy atombomba felrobbantására.

Külső hivatkozások